Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 660 897 km-t sportoltatok
Egy kezdő vallomásai

Dunaújvárosi úszógála 2012

forgi | 2012-10-15 14:27:24 | 10 hozzászólás

Tavaly már részt vettem ezen a rendezvényen, s egyértelmű volt számomra, ha lesz rá lehetőség, idén is menni fogok.

Úszógála! Hm...
Végül is semmi másról nem szól, 24 órán át, nagyjából 16-20 fős csapatok azon igyekeznek, minél több hosszt tegyenek meg a vízben, miközben másik 15 társaság igyekezik mégtöbb fordulást teljesíteni. Vannak itt úszók, triatlonisták, vízbarátok, de pl. "Gumikacsák" is. Na meg talán más magamfajta "alakok". Egyvalami azonban közös. Minden csapat és annak minden résztvevője a maximumot próbálja meg kihozni magából, esetleg még egy kicsi pluszt azon felül.
S még valami, lehetsz Te pont olyan elfuserált úszó ántitálentum, akárcsak én, senki nem fog kinézni a versenyből s a csapatból. Persze az én sorsom régen megpecsételődött, valahol úgy 6 évesen (amikor úszni tanítottak), Ekkor ugyanis az élesszemű úszóoktató kinyilatkozta édesanyámnak: "A maga fia soha nem fog megtanulni úszni". De, ahogy egyik kedves csapattársunk megfogalmazta volt a hétvégén:"a sz*r is fennmarad a vízen", így nem volt gond velem sem.

Október 12-13 a kitűzött versenynap. Igen versenynap, hiszen 24 óra az úszóidő. El is jött hamar.

Reggel 7.30 találkozom spl-vel, majd 8 előtt ewwwillel, akivel várjuk bendeguz85-k megérkezését. Ő visz le minket kocsival a helyszínre (S persze nem hagy ott a végén sem). Ezúton is köszönöm neki ezt a lehetőséget. Jön vele párja, Csilla, is, aki ekkor még nem tudjuk, beírja magát az EO UVCS történelmébe. Az úton beszélgetés, sztorizások, s egy kávézással egybekötött  technikai szünet. 10 után pár perccel, rövid "városnézést" követően (amikor is kiderült jó dolog a GPS, de néha jobb lenne, ha nem találták volna fel), megérkezünk Dunaújvárosba a helyszínre.
Eftomi az UVCS szervezője, már ott van, s helyet foglalhatunk a tribün feletti gránitoson, ami talán a legjobb éjszakai pihenőhely az uszodában. Persze alvásról igazán szó sem lehet, de nem is azért megy az emberfia (és lánya), hogy szunyókálással töltse a hétvégéjét.
Spl nagyon izgul, ő most esik át a tűz- akarom mondani vízkeresztségen. Persze nincs oka rá, amit megtud legkésőbb másnap délben, hiszen az emberevő kannibálok valahol másutt lakoznak, vagy aznapra kiüzettettek a dunaújvárosi uszoda falai közül.

12 óra elött gyors felvonulás a 16 csapat részéről, majd speciális visszaszámlálás 10-től (a kilenc pl. kimarad, biztos felesleges), és megkezdődik az amiért mentünk, a habok szelése. A nyitó váltóhármasunk: Viczián Zs, Adurmi, Zakka. Körülöttünk forr a víz, mind a mellettünk úszó Acélszív, mind a másik oldalon mellettünk lévő sávban úszó csapatok komoly sebességgel szelik a hullámokat. A második fél órában én is vízbe kerülök spl és kinagymisi társaságában.
Misiéknek tavaly babájuk született, s mivel nem lehet elég korán kezdeni, lehozzák őt is a feleségével. Ő lesz csapatunk kabalája.
Hamar elmegy a fél óra. Egyesek szerint: ez az ország, ha nem a világ, leghosszabb 50 méteres medencéje. Szerencsémre az az érzésem, tavaly óta összébbtolták a falakat. Gyorsan pörögnek a hosszok, s majdnem ilyen gyorsan a váltások is, újabb és újabb csapattagok ismerkednek a víz hőfokával. Közben Tomi futást szervez, "kényelmes kocogás" mellett mutatja meg Dunaújváros vasműn kívüli arcát. Na jó, kicsit a vasműét is, hiszen a Dunaparton mindenféle absztraktnál absztraktabb "szoborkompoziciók" láthatóak.
Mire visszaérkezünk, már kész is a gulyásleves, amit nekünk résztvevőknek főztek. Majd Csetbalu érkezik kislányával, némi frissítő süteményes ellátmánnyal (Balu az  isten tartsa meg a jó szokásodat, a süti nagyon finom volt, igaz kevés). A kislánya ismerkedik a sok emberrel, de látszódik, hogy kicsit eltévedt, hiszen a: "Vidd oda azt a sört annak a szimpatikus bácsinak" felszólításra, felém nyújtja a nedüt. Balu, remélem nem kell szemüveg a gyereknek, de akkor is köszönöm a sört! Vigyor
Késő délután a szervezők mindenféle bemutatóval próbálják szórakoztatni az úri nagyérdeműt, mondjuk a zene az tényleg jól jön.
Közben maroknyi, de annál lelkesebb társaságunk megforog, újabb úszókör kezdődik. Valahogy az idén szükösebb létszám jött össze részünkröl , mint előzőbb években. Remélem ez ideiglenes állapot, és rájönnek majd az EO tagok milyen jó bulik ezek az úszógálák (pl. a 3000 Ft-s belépőnkért cserébe kapunk uszoda- és szaunabelépőt, pólót, oklevelet, gulyást, bíztatást, zenés estét, sőt még adomány is gyűlik általunk. Hát mi ez, ha nem jó ár-érték arény. Különösen, ha azt nézzük, hogy a Népfürdő utcában is 2400 Ft-ért lehet csobbanni manapság.), s többen lesznek a következő hasonló rendezvényen. Mondjuk az is igaz, vannak olyan tagok, akik idén más szineket erősítettek.
Na, de telik-múlik az idő, hamar eljön a félídő az éjfél. Hajnali egykor csapatunk még mindig lelkes, kb. mint Zrinyi vitézei lehettek a kirohanást megelőzően vagy követően, s mindez fellelkesíti Csillát (Bendegúz85 párját), aki nemhogy nevezve nem volt, de azon aggódik, hogy eddig csak kitett fejjel úszogatott életében. Na a félórában megmutatja, hogy tud ő is úszni, s azt is, hogy Smarcsu gyorstalpalója (amit délután tart neki) aranyat ér, hiszen tényleg szépen és ügyesen nyomja a hosszokat. Hozzáteszem Bendegúz85 árgus szemekkel figyelte, hogy szükség van-e az ő beugrására, de nincs szükség a közreműködésére.
A hajnal mindig nehézkes. Persze ez nem szokványos úszóidő. De ez sem okoz különösebb gondot a csapatnak. Közben történik egy malőr, kisnagymisi elalszik, így spl-vel kettecsként képviselhetnénk a triót, de hála Viczián Zsuzsának, erre nem kerül sor. Viczián egymás után kétszer úszik azzal a tudattal, hogy harmadik kör is jut neki. De a csapatszellemnek köszönhetően van vállalkozó szellemű, aki gondoskodik, hogy ne kelljen háromszor menni egymás után. Reggel újból kapunk zenét, ezúttal már "konzervről".
10 órakor megtudjuk a legfrisseb állást, holtversenyben az ötödik helyen állunk. Nagy az izgalom, bár vannak félelmeink, hogy ezt nem bírjuk tartani. Késöbb látjuk is a számlálóknál, hogy valóban, a helyi erők, több hosszt húztak, mint a mi úszóteljesítményünk.
Az utolsó fél órára a csapat megpróbál még utolsó tartalékait előkapva friss energiákat előhúzva, több emberként váltva egymást, jobb eredményt elérni.
Közben Bendegúz85, aki mögöttem állóként startol, s úszik majd, megfigyeli a technikámat és elmondja, mi az, amit javítanom kellene. Igaz ez régi "betegség" nálam. S a baj az, hogy a hogyanjára még nem jöttem rá, de majd egyszer talán...
Aztán eljő a Végső visszaszámlálás, s megindul az őrület. Majdnem mindenki a vízbe kerül az összes csapat részéről. letelt a 24 óra.
Az EO Úszómaraton Váltó csapat legvégül 6. lesz 1598 hosszal, ami 79900 leúszott méter. Örülök kedves csapat, hogy a részese lehettem, gratulálok mindenkinek, s persze az összes többi csapatnak is! S legvégül annyit, az Etil-Alakulat az idén legyőzetett, az új bajnok a Sprint Fortuna SE csapata, pályacsúcsot úszott. (Lehet Fortuna is velük volt?)

2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (1 bejegyzés)
2012-04 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (1 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)