UB  2013  Női páros I.hely,  Abszolút III.hely

 

Aztán ezeken a hideg, zord estéken mindig arra gondoltam, hogy az UB-én a dobogón akarok állni. Nem csak körbe akarom futni Ágival a tavat,nem csak buli futást akarok, hanem a dobogót akarom. Sőt, nem hárítok, nyerni akartam.  

 Persze tudom, hogy szerencse is kell hozzá. 

Igen, szerencsénk is volt, hogy éppen nem neveztek olyan párok, akik gyorsabbak  nálunk, szerencsénk volt, mert nem történt semmi sérülésünk, hogy minden flottul ment, úgy, ahogy azt terveztük. Ám abban vagyunk a legszerencsésebbek, hogy a legjobb barátnők vagyunk. Nem csak  futótársak, hanem lelki társak is. A kölcsönös tisztelet és ez a szoros kötelék is segített minket ezen a versenyen.   

 

Szóval szépen készülgettünk. Szorgalmasan róttuk a kilométereket. Ági hajnalban, én esténként, néha hétvégén sikerült egy-egy közös futást szerveznünk. Az első félév versenyei is csak az UB-ra való felkészülésről szóltak. Számoltuk a napokat vissza felé. 

Aztán végre eljött a nagy nap és elindulhattunk a Balaton felé. 

Még ősszel ajánlatot kaptunk  Lalitól,(Sándor Lajos , nagy tapasztalatokkal bíró csapattárs), hogy szívesen elvinne minket és lenne a kísérőnk.Micsoda önzetlen ajánlat! Ennek nagyon örültünk Ágival.

 Sajnos Ági elfoglaltsága miatt , csak este tudtunk indulni, így lemaradtunk a tésztapartis ráhangolódásról.  Azért ezt némileg sikerült pótolnunk, mert a szállásunkon  a többi esztergomi csapattárssal jókat beszélgettünk, hangolódtunk. Most ittam először bort. Nem szoktam alkoholt inni , de most az a vörösbor jót tett a feszültség oldásában.Láss csodát az állandó gyomorfájásom amit a stressz okoz és  a versenyeimet megkeseríti, most elmaradt. 

Reggel kapkodtunk, vagy 20 szendvicset csináltunk, majd feketébe öltöztünk, és felvettük a fekete angyal szárnyainkat is, amivel Ági lepett meg pénteken.( ha már Szeri angyalai vagyunk!) Elsőre alig mertem felvenni, mert " én már öreg vagyok ehhez" dolog jutott az eszembe, de aztán azt gondoltam nem érdekel. Repülni fogok a szárnyakkal. És repültem is. :)

 Az első szakasz az enyém volt. 

Beálltunk a rajthoz mindketten,mert a csapatok néhány métert futhattak együtt, majd egyszer csak azt gondoltam gyerünk Ági , álljunk előre Julcsi és Gergő mellé. Ők szintén Esztergomi páros. Aztán elrajtoltunk. 

kb. 100 m után  Ágit elterelték, én meg robogtam  az emelkedőn felfelé Gergő után. Csak 13 percig láttam a kedvenc, ifjú titán csapattársam, aztán eltűnt. Felfelé a dombon az angyal szárnyakkal sokan mosolyogtam rám. Persze elfutottam az első szakaszt, mert nagyon hajtott az adrenalin. Olyan gyorsan értem a következő váltópontig, hogy Ági még csak a kocsi körül nézelődött, mikor megálltam mellettük, hogy itt vagyok. Ettől kezdve megkezdődött a hajtás. A szakaszokat úgy osztottuk be, hogy minél gyorsabban végezzünk, azaz  8 -16,5 km közötti szakaszokat futottunk. Ahogy a váltópontok adták a lehetőséget. Az első néhány szakasznál, még találkoztunk Julcsiékkal, Kareszékkal. Olyan jó érzés ha a többiek is ott vannak a csapatból. Aztán elveszítettük egymást. Magunkra maradtunk Ágival és Lalival. 

Lali a legjobb kísérő!!! Figyelt ránk, osztott, szorzott, mindig időben a váltópontra vitt. Nem kellett azzal foglalkoznom, hogy mikor jön Ági, mikor kell kimennem a váltáópontra, mert Lali számolt és figyelt helyettünk. Ez nagyon sokat számított. Főleg mikor már nagyon fáztunk. Dideregve ültünk a pléd alatt, ő meg kint állt és figyelt . A szakadó esőben is kiszállt a kocsiból és várta valamelyikünket közeledni. de mikor az autóval követett minket, akkor is gondoskodott rólunk. "Kérsz esőkabátot? Kérsz valamit? "

Hát ő volt a mi Lalink. Nem tudjuk neki elégszer megköszönni . 

 

Vissza a futásra. Őrületes volt a tempó.  Futás, váltás, átöltözés, ivás,néha evés, picit melegedtünk a kocsiba és huss, megint futás. Ági is mindig nagyon gyorsan érkezett, ezért úgy éreztem, vissza kell vennünk a tempóból, mert nagyon sok van még hátra. Írtam neki egy olyan anyáskodó üzenetet. Hogy vegyen kicsit vissza a tempóból, hogy vigyázzon magára, hogy mennyire jók vagyunk együtt......meg rajzoltunk. Ezt, azt.........  :))) 

Persze ő is válaszolt , így aztán minden szakasz után, írtunk egymásnak.

Nagyon jó volt olvasni az üzeneteit. Erőt adtak. Utólag megbeszéltük, hogy mindkettőnknek az első dolga volt a kocsiba beülve az üzenetet elolvasni.  Micsoda emlék marad ebből a kis levelezésből. :)

 

Szépen haladtunk a szakaszainkkal. Féltem az emelkedőktől. Már a beosztásnál is jól figyeltem arra, hogy Ági kapja a legnagyobb szintet. Ő nagyon jó a hegyeken. Persze azért nekem is jutott bőven. Az első meglepetés ott ért, mikor Csopaknál felvittek minket egy emelkedőre Veszprém felé. Jó kis meglepi volt. Aztán innen Ági futott Füredig. Ezen a szakaszon már esett az eső. Füredről Pécselyig én futottam.  Annyira szép volt a táj, hogy nem is viselt meg  az emelkedő. Élveztem a virágok illatát, az akácot, talán a hárs illatát  .A  zöld dombok látványát. Ha felértem egy emelkedőn , jutalomként gyönyörű kilátást kaptam. Átadtam magam a futás örömének. Volt időm az út széli mezei virágokat csodálni,hallgattam a madarak csicsergését. Itt már előzgettem az egyéni futókat.  A hegyvidéktől tartottam a legjobban , de kétségtelen, hogy a legszebb szakaszom volt. Ági következett a legnagyobb szinttel. Egy cseppet sem aggódtam, mert tudtam, ezt megeszi reggeleire az én (VTM-es Ultra I.hely.)  barátnőm. Azért fellélegeztem, mikor végre a déli partra értünk. Itt már fájt a sarkam.A jó öreg csonthártya gyulladás beköszönt. Hol áztunk, hol nem. Ha felülről nem esett, akkor az autók terítettek be esővízzel, vagy az összefüggő pocsolyákon kellett átgázolni. Volt mikor annyira esett, hogy kabátban indultam el,ám dunsztolódtam benne,  majd mikor már csak csepegett az eső, felkötöttem a derekamra. Ezen a nagyon esős szakaszon találkoztam Makai Vikivel, aki nekem  nagy példaképem. Már messziről kiszúrtam , olyan szépen fut, hogy öröm nézni. Kicsit beszélgettünk, aztán én léptem tovább. Jó volt picit "bandázni" vele. Már nem emlékszem, hogy Bálintunkal hol futottam össze, (esztergomi futóműves csapattárs),de örültem, hogy fut és jó kedvű. Aggódtam érte, hogy egyedül fut, segítő, kísérő nélkül, egyéniben, de örömmel láttam, hogy jó a kedve, semmi baja. 

Aztán jöttek a déli part hosszú egyenesei. Egyre több egyéni futót értem utol. Szépen haladtunk. Végre kávéztunk is, pont ott , ahol tavaly is sikerült. A kávé doppingol, így repesztettünk tovább. Az eső végleg elállt, volt hogy még a nap is megmutatta magát. Aztán alkonyodni kezdett és ránk sötétedett. Ilyenkor jó lett volna egy biciklis kísérő. Féltem az erdei sötét szakaszokon. Nem látni az úthibákat, botladoztam. Gyökerek, gödrök, ......veszélyes volt, néhol nagyon félelmetes.  

Fogytak a km-ek, fogytak a tervezett szakaszok. A tervek szerint haladtunk. 

Aztán azon kaptam magam, hogy jön az utolsó szakasz, ami csak nagyon rövid volt, de jó kis emelkedővel indul. felnéztem, és hergeltem magam, hogy a fenébe fogok 100 km lefutása után még ilyen emelkedőt megfutni? Aztán jött Ági, én meg elindultam az utolsóra. Meglepett, de könnyen , gyorsan felértem.Egyszer csak elfutok egy srác mellett, aki sétálgatott a sötétben. Mondta "hajrá", ekkor a hangjáról ismertem meg Szerit, a csapattársam. Csodálkoztam, hogy hogyan került oda , de örültem neki.  Megint fent voltam azon a gyönyörű helyen.Oldalra néztem és megláttam a csillogó vizet. Mesés volt.Ezer apró kis fény a másik partról.  Egyszer csak egy kis téren találtam magam, ahol nem találtam nyilat. Kifutottam a bicós útról a főútra, de ott sem találtam a nyilamat. Onnan vissza a bicósra. Biztos csak nem vettem észre. Aztán megint nem találtam. Ismét a fő út, mert ott megállt egy autó. Az autóban ült egy gepárdos leányzó, aki azt mondta, hogy nyugodtan fussak lefelé a főúton, mert az biztos, hogy a Club ligához vezet. Azért én megint visszanyargaltam a bicós útra, mert a kerekesszékes versenyző pont odaért. Na ő majd biztos tudja gondoltam, de nem tudta. Ekkor megint ki a főútra , már 4. alkalommal és elindultam lefelé. Lesz ami lesz. Már jó ideje mentem lefelé, mikor hallom, hogy valaki fújtatva fut mögöttem. Na tessék, más sem tudja jól az utat. Vagy az volt a kijelölt út? Ezt már nem fogom megtudni. Néztem az órám, jól elpazaroltam az időt a nyíl keresésével. Egyszer csak meghallottam Julcsi hangját a sötétben. Kiabáltam feléjük, mert nem láttam Ágit. Ági is ott várt rám, ahol kezdődött a lejtő. Lassan indult be a lába, de szépen elkezdett futni mellettem. Ránéztem az órámra, Ági , gyerünk, meg lesz 19 órán belül. Még hagytuk, hogy a mellettünk futó srác megelőzzön , hogy nehogy már takarjon ki minket a  10 fős csapatával a befutónál, aztán hallottuk, hogy bemondják, 2 fős csapat érkezik, mi pedig szépen kézen fogva átfutottunk a célkapu alatt, ahogy szoktunk. Végre  beértünk (18:59) és belőlem kitört a sírás, mit sírás, zokogás. Ágit viszem bele magammal ebbe az örömsírásba. Ekkor   Lali azt mondta kitárt karokkal, hogy " lányaim"! Na nekünk nem kellett több, már sírtunk is a vállán. A befutó pillanata elmondhatatlan élmény. Nincsenek erre szavak. Óriási öröm. Kaptunk érmet a nyakunkba és szinte kábultan az örömtől elindultunk Lali után. Ittunk , átöltöztünk, aztán felhívtuk G.Zoliékat,(esztergomi 5 fős fiú csapat) hogy merre járnak. Azt mondta még negyed óra. Hát persze, hogy megvártuk őket. Olyan lelkesek, aranyosak voltak. Öröm volt nézni ,ahogy fülig ért a szájuk. Állati tempót futottak. 

Még örültünk kicsit egymásnak, aztán lassan elindultunk a szállásunkra aludni, vagyis ismét fel a dombon, amit már kitudja hányadszorra tettünk meg. Az ágyban mindkettőnknek fájt az összes csontja, de azért tudtunk aludni tőle. Reggel csak óvatosan tudtunk elindulni, mert húzódtak az izmaink, de egész jól bemozgattuk. Ne, hogy már a dobogóra vánszorogva másszunk fel. Felpörögve vártuk az eredmény hirdetést az esztergomiakkal.. Mikor bemondták a nevünket, hogy Szeri angyalai, kézenfogva felrohantunk a dobogóra. Abban a percben arra gondoltam, hogy igen. Itt vagyunk. Így terveztük, ezt akartuk, megcsináltuk. Lubics Szilvi adta át a kupánkat, az ő kezéből átvenni megsokszorozza a értékét. Mindenki tapsolt és én nem akartam lejönni a dobogóról. Ott akartam állni Ágival, akivel erről álmodtunk már kb 8 hónapja. 

Bónusznak kaptunk még egy ajándékot, hogy ott állhattunk Julcsi-Gergő párossal, akik a párosok közt abszolút elsők lettek.Véletlenül mi mind egy csapatból valók vagyunk. Az esztergomi futóművekből! Hát kellett ennél nagyobb öröm?