Edzésleírás
27. Vivicita FM
1:35:36 a hivatalos eredmény, én késve állítottam le az órát. 30 perc laza futással melegítettem be.
Az elején 160 körül próbáltam tartani a pulzust, aztán elengedtem 165-ig, 16 és fél körül kezdett el ugrálni 165 felé, nehezen tudtam kezelni a helyzetet, aztán 18. kilométertől már nem foglalkoztam a pulzussal. Itthon esett le hogy az még nem az utolsó három kilométer.
13-tól 18-ig kemény szembeszél volt, attól féltem teljesen felőrli az erőmet, aztán 19-től Margit hídon megint, az utolsó kilométereken nagyon kellett küzdenem, kicsit korán kezdtem el hajrázni teljesen feleslegesen, inkább tartanom kellett volna a tempómat. A Hoka nagyon jó volt megint.
Frissítés: minden frissítő pontnál ittam vizet, legalább 1 decit, a 8. kilométeren letoltam egy gélt 2 deci vizzel (brrrr) és még elfogyott a kulacsomból fél liter izó. Így utólag úgy érzem hogy kellett volna még energia az utolsó 3 kilométerre. Esetleg egy második gél 15 körül?
Egyébként most nagyon boldog vagyok :)
Nem csodálom, hogy boldog vagy! Van miért! Nagyon szépet futottál! ;-)
Meglepett, hogy milyen sokat melegítettél előtte.
Ahogy megláttam az eredményt,mit futottál,nagyon bódog lettem:)) Ez már futás,semmi szerénykedés,nagyot fejlődtél!! Gratulálok Krisz!
Bondit? :) Az aszfalt cipőkben mindig szétcsapom a lábam. Most nincs semmi bajom. Lehet rossz a tartásom, vagy nem elég erősek még az izmaim. Egyelőre maradok a Hokánál.
Birigi is nagyon jót futott, 2 óra alatt 20km 700m szinttel, ez szép kis eredmény lett volna a VTM-en. Mondom neki, hogy itt az ideje belecsapni a lecsóba.
Hé, nem szerénykedni, Te futottál, nem ő!:-) Gratulálok, remekül helyt álltál, nagyon jó időt mentél. Csak így tovább, lesznek még itt eredmények! Jó regenerálódást!
Köszi mindenkinek. Jó az edzőm :)
Gratulálok! Tavalyhoz képest nagyon sokat javultál!
Gratulálok,nagyon szuper futás volt,egészségedre!
Kriiiissssz ez nagggyon szééép eredmény ííííííííí !
Gratika !
Nagyon sok sikert kívánok,hajrá!!!!:-)
lapiszorny 4647 napja
Naaaaagyon - naaaaaagyon jól odatetted magad .... kerestelek ám a piros lufik környékén......és nagyon örülök, hogy sikerült elérned amit szerettél volna ...... jó lesz ez az UB én már látom :-)