Edzésleírás
eXtremeMan Velence, futás
a második depóm 30mp-vel a mezőny legjobbja volt, és a 3. helyen kezdhettem a futást. tudtam, hogy ma nagyot kell futni, mert előttem is messze vannak, mögöttem pedig gyorslábúak jönnek. azért tartottam a melegtől, de hát a többieknek is ugyanilyen időjárás van... az első körben óvatosan kezdtem, most nem is ment a 3:50, mint Orfűn és Kenesén, de azért féltem, hogy a 4:10 kevés lehet, pedig így is kezdtem megfőni. a fordítónál láttam, hogy Gábor ma messze lesz, de Dávid talán fogható, viszont mögöttem is jönnek, én pedig kezdtem befordulni. aztán az 5 kili végén betoltam a gélt, gyorsan hűtöttem magam, és innentől szép lassan beindult a rendszer. el tudtam kezdeni még feljebb tornászni a pulzust, és ha lassan is, de elkezdtem közelíteni. a 7,5es fordulónál már éreztem, hogy ennek meg kell lennie, nagyon erősnek éreztem magam, és tudtam, hogy ezt az intenzitás bírni fogom a célig. kb 8nál értem fel Dávidra, és "ahogy kell", próbáltam nagy tempókülönbséggel előzni, hogy ne akarjon velem jönni, és szerencsére így is lett. az uccsó kilin ő még nyitott egy hosszú hajrát, de tudtam figyelni, és nem ért lőtávolon belülre, így az idei 3. versenyemen a 3. ezüstöt hoztam el :) mögöttem viszont fél percen belül még 3an jöttek be, így tényleg kellett a nagy futás a 2. felére, mert könnyen lehetett volna ebből 5. hely is. a futóidőm az 5. volt a mezőnyben, ilyen melegben pedig ennyi ment, de talán a pulzusból is látszik, hogy ez volt a max, nem lehet hiányérzetem a ezt illetően.
összességében a verseny egész jól ment, ez most egészen összeállt, pedig szombaton egy lyukas garast nem tettem volna a dobogóra. még pár apróságot kell finomhangolni, és jobban csinálni a formaidőzítést, és akkor remélem Szombathelyre és Bp-re is tökéletes állapotban leszek. most pihi :)
KochNorbi 2775 napja
Szép volt! BP-re nagyon oda fogsz érni!