Edzésleírás
Budapestman, rövidtávú OB, kerékpár
első depóba elég sokat kellett futni, de igyekeztem nyomni, elvégre elég sokat lehet itt veszíteni. 1:35-tel az amatőr mezőny 7. depós ideje volt az enyém, és kezdhettem a bringát. nagyon jól indult, jól forogtak a lábak, majd kiérve a Nánásira elkezdtem kicsit fokozni a tempót, mert ment előttem egy 4es sor. őket próbáltam nagy lendülettel megelőzni, de persze mindenki jött velem, és nem is nagyon akarták tartani a 10 m-t, sokkal inkább 2-3 volt az. innen láttam, hogy nincs értelme egyedül nyomni tovább, így leadtam a vezetést, de akkor meg hiába próbáltam tartani a távot, elkezdtek megelőzni. szerencsére hamar megjött Pócza Tomi, aki beváltott, így kicsit meghúzta a sort, és be tudtam állni 2.-3. helyre a sorban. utána jött mellettünk versenybíró is, aki kicsit rendezte a sorokat, utána már jobban figyeltek a többiek is a távra. 1 rövid szakaszon még vezettem én is a sort, majd a Nyugati térnél álltam még előre, és innen a végéig. szerencsére idő közben pár embert elhagytunk a sorból, és még összeszedtük Bartos Dávidot is, így elég jó helyen érkeztem a depóba. így, hogy voltak társak, egész könnyen lehetett jó időt tekerni, az északi szél is segített sokat, szóval messze nem maxot mentem. ennek ellenére 30tól elkezdtem érezni a bal combom, hogy görcshatáron van. a bringaidőm amatőrben a 7. volt, és a futamunkból már csak 5en voltak előttünk.
jó volt, elégedett voltam a bringával, de azért jobban szeretem ha van benne emelkedő is, így sajnos sokan tudtak lógni...
zozo.m 2690 napja
remek tempó.
kicsit szomorú vagyok, pont arra futottunk és sokat haladtunk a Nánásin és a férfi mezőnyből nem ismertem fel senkit, akinek úgy igazán szurkolhattam volna. :)