Edzésleírás
Triatlon Vb. az első depó megint totál KO, ráadásul most vagy 300m-t futottunk a bringáig. most először nem vettem zoknit, de nem is volt gond, szerencsére nem törte fel a lábam a cipő. depóidőm 2:57 lett. a bringa első köre elég gyengén ment, nem találtam a tempót, 36 fölött nem is mentem szinte. aztán kezdtem bemelegedni, ráadásul az első kör végén kijött elém három M25-ös brit karbon csodagépekkel, én meg úgy gondoltam, el kéne menni velük. persze tisztes távból követtem őket, nem akartam büntit, de azért nem mondanám, hogy tartottam a 10m-t, inkább olyan 5-6m lehetett. innentől viszont nagyon gurult a szekér, jól esett a bringa, kár, hogy ennyivel rövidebb lett a táv. frissítéskor sikerült egy bukkanó miatt félrenyelnem a gélt, és ez elég is volt ahhoz, hogy leszakadjak az embereimről, de szerencsére már csak fél kör volt, itt pörgősebb áttételre váltottam, és készültem a futásra. a 2. depót sikerült kissé elbénáznom, megpróbáltam triatlonosan, mezítláb leszállni, de ennek az lett a vége, hogy a cipőm is leesett, így futhattam vissza, aztán kézben cipeltem tovább, ráadásul szegény másik fele lelógva a pedálról végigkaparta a földet:( a második depó 2:34 lett.