Edzésleírás
Fut a Vác. a pontos távot homály fedi, eddigi években ugyanezen az úton 6,67 volt kiírva, idén 6,51, a senior győztes ismerősöm viszont 6,3at mért. (ha ez utóbbi a valós, akkor 3:51es a tempó.)
ami a futást illeti, próbáltam lazán kezdeni, aztán majd hajrázni féltávtól. enyhe izomlázzal álltam rajthoz, a pénteki kitörések nem tettek túl jót :) a verseny elején kerülgetni kellett az 5 perccel előttönk rajtoló 2km-es távon versenyzőket, de annyira nem volt vészes. féltávhoz úgy számoltam, hogy a 9-10. helyen érkeztem, innen gyorsan megelőztem 3 embert, és elkezdtem felfutni a következő srácra, aki szintén nem volt messze. kb 5nél utol is értem, de aztán jöttek az emelkedők, ő pedig itt nyitotta a hajrát, én meg egyből szakadtam, nekem már nagyon szarul esett. mögöttem messze voltak már, így nem nagyon erőltettem a célegyenest, aztán végül 6. helyen értem be. iszonyat meleg volt, de szerencsére nem volt gondom ezzel. jó verseny volt, kár hogy az abszolút 6. helyem a korcsoportban is csak 6. helyet ért, előttem csak felnőtt ért be. volt viszont rengeteg ismerős, ezúton is gratula nekik is! :)
Gratula, ez nagyon jó tempó!
Gratulálok.
Ebben a melegben remek futást raktál össze, szép volt, gratula
Jó a tempó és a távhoz a pulzus is! Grat!
Grat
Kongrats!
Gyugyo 4966 napja
Gratulálok! Jó tempóban nyomtad!:) A hatodik helyhez is grat!