Az olvasók szavazhatnak a Halhatatlanok Klubjának új tagjaira
Grosics Gyula és Sándor Csikar Károly halála után helyettük két újabb sportolót választanak be a jövő héten a Halhatatlanok Klubjába. Az index olvasói online szavazással dönthetik el, hogy az öt jelölt közül kik a legméltóbbak az elismerésre.
1990-ben alakult meg a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete – Vitray Tamás volt a névadó –, a megalakuláskor szurkolók szavaztak a magyar sport csodás és korszakokat meghatározó egyéniségeire. Papp Lászlóra és Balczó Andrásra például 150 ezer szavazat érkezett postán.
Az első 21 fős álomcsapatba mindketten bekerültek, rajtuk kívül még olyanok is, akik nem voltak olimpiai bajnokok, például a kilencszeres kenus világbajnok Wichmann Tamás, aki sportága jelentős egyénisége volt. Azóta a tagok cserélődtek, miután az idősebbek közül többen meghaltak.
Legutóbb Grosics Gyula és Sándor Károly, a helyükre jelenleg öt jelölt van. Nagy Tímea, Buzánszky Jenő, Kásás Tamás, Kovács Antal, Kovács István. A szavazás eredményét a 19 fős közgyűlés elé fogják terjeszteni, ők mondják ki a végső szót.
A klubba bekerülni már komoly elismerés: Kamuti Jenő, az olimpiai ezüstérmes vívó például azt tartotta életében az egyik legfontosabbnak, hogy ebbe a kivételes körbe bekerülhetett.
Forrás: SportGéza
Hasonló cikkek
Buzánszky és Nagy a Halhatatlanok Klubjának új tagjai
Átadták a Jó tanuló - jó sportoló díjakat
A sportújságírók szerint Hosszú az ötödik legjobb volt 2015-ben
A nem olimpiai sportágak legjobbjait díjazták
Még több címke
Ironman edzésterv kezdőknek: 9-20. hét

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem

és Monspart Saci?! MIkor figyelnek fel az "illetékesek", hogy nemcsak múltja van, hanem évek óta a jelenben is dolgozik, küzd az egészséges jobb életért!!