Edzésleírás

Bő két hónapja nem voltam már magamban futni. Az őszi versenyek után látványosan visszavettem az edzésekből, hiszen már a világon semmi nem motivált. Azóta nem is edzettem rendesen, gyakorlatilag csak örömfutásokon és fun run-okon vettem részt, a Balaton Maraton kivételével, de annak meg is lett a böjtje. Úgy terveztem ugyan, hogy a 3 hetes decemberi szabadságom alatt majd több időt tudok szakítani a testmozgásra, főleg, hogy világosban futhatok, ami most hónapokig ritka adomány, és a törekvésemet még az évszakhoz képest igen meleg idő is segítette, mégsem így alakult. Rengeteg volt a tennivaló az ünnepek előtt, de igazából kedvem sem volt kimozdulni. Ezen még az sem változtatott, hogy amikor végül megtettem, mindig nagyon jól esett, és bántam, hogy nem indulok el gyakrabban.

Azonban azt is éreztem, hogy amennyiben továbbra is hasonló felfogással töltöm a napjaimat, akkor nem csak a 2011-es eredményeim megdöntésének és a ruhatáram negyedének mondhatok búcsút, de lassan abba az állapotba kerülök, ahonnan nagyon nehéz a visszaút, ezt tudom, mert megjártam már néhányszor ezt az utat. De most eszemben sem volt a nehezen felépített kondícióm és az önbecsülésem együttes elvesztéséhez, így ahogy a naptár a 2012-es évbe fordult, nem újévi fogadalom, hanem inkább a megszokott kerékvágásba való visszatérésként újra futócipőt húztam.

Úgy gondoltam mi lehetne jobb kezdés, mint a megszokott kis 10 kilométeres D2D köröm. Nem túl hosszú, de azért már két számjegyű táv. Nehezen veselkedtem neki, így hiába volt tervben hogy kellemes napsütésben fussak, mire összeszedtem magam, épp rám sötétedett.. Annyira nem voltam képes komolyan venni az egészet, hogy úgy öltöztem fel, mintha csak a sarki közértbe mennék. Se sapka, se kesztyű, 2 vékony réteg, meg az új nindzsa dzseki, de az extra kütyük nélkül...

Az idő kellemes volt, és szél sem keserítette az életemet, így végülis utólag nem volt rossz húzás az alulöltözöttség. Csak a kezem fázott egy picit az elején, mert a szatyrot, amiben a szelektív hulladékgyűjtőbe cipeltem ki a szemetet, nem tudtam hová tenni, eldobni pedig nem akartam, az első kukára meg egy kilométert kellett várnom. Addig viszont nem tudtam a kézfejem a ruha ujjába bújtatni.

Érdekes, hogy néhány napja fáj a térdem, nem túl erősen, de kitartóan és eddig ismeretlen módon, ami egészen biztosan nem porckopás, tekintve, hogy alig futottam mostanában. Inkább arra tippelek, hogy a kosárlabdapályán mozdulhattam rosszul... Remélem semmi komoly, mint egy porcleválás vagy ilyesmi. Az első kilométereken tehát elsősorban a térdem jelzéseit figyeltem, és lassan, nyugodt tempóban futottam, mivel az előző napi Szigetkörön sem tiltakozott egészen addig, amíg a nem kezdtem sprintbe a befutónál...

Zene szólt a fülemben, és elkezdtek járni a gondolataim, élveztem a friss levegőt, a kihalt utcákat, és újra feltört belőlem az az érzés, ami miatt beleszerettem a futásba, de amit az elmúlt fél évben csak elvétve éltem át. Hiába volt fantasztikus ugyanis az elmúlt 6-7 hónap, és hiába változtatta meg gyökerestől az életemet az új társaság és az új (futó)barátok, de egyúttal el is vett valamit: a magányos futások élményét, amikor csupán én, a zene és a gondolataim vagyunk. Ez az érzés hiányzott már régóta, hogy már el is felejtettem milyen! És mivel elfelejtettem, ezért nem is éreztem azt a késztetést az indulásra az utóbbi időben, ami évek óta kivisz hóban-fagyban is futni. Az eredmények már nem motiváltak, hiszen verseny legközelebb csak márciusban lesz, így amikor nem volt társaság, nem volt futás sem. Ez a régi érzés jött most elő a legjobbkor, és hiszem, hogy ez a hangulat, és a vágy hogy újra és újra átélhessem ahogy magamban lehetek a gondolataimmal és a zene ritmusára automatikusan mozdul a lábam, nos ez fog átsegíteni a téli, hidegben és sötétben megtett kilométereken.

Az első negyed óra után annyira jól esett a futás, hogy már kacérkodtam a gondolattal, hogy 10 helyett inkább 16 kilométert futok, de igyekeztem okos lenni és nem elszállni, nehogy rögtön kicsináljam magam. Abban sem voltam biztos, hogy a térdemet nagyon kellene terhelni amíg teljesen rendbe nem jön... Abban maradtam magammal, hogy ha 8 kili után is ilyen fickós leszek, akkor átgondolom a plusz kört. 6 kilométer után azonban a több hónapos szünet és a karácsonyi zabálások utáni hirtelen szaladgálás anyagcserémre gyakorolt hatása jobb belátásra bírt, és azt gondoltam elég lesz kezdetnek az eredetileg eltervezett 10 kili. A térdem viszont semmilyen negatív jelzést nem adott a futás során, ezt azért örömmel nyugtáztam

Sajnos a fentiek miatt nem sikerült maradéktalanul betartanom azt a fogadalmamat sem, hogy ezentúl lelkiismeretesen lenyújtok minden edzés után, de ezúttal ez valóban nem rajtam múlt, ám a későbbiekben igyekszem majd jobban figyelni erre is.

Összességében az utolsó néhány kényelmetlen kilitől eltekintve egy nagyon hangulatos futás volt ez, egy szép enyhe téli estén. Bár ennél rosszabb idő sosem lenne, akkor nem lenne gond az elindulással, mint orkánszerű, csípős, maró szélben szokott lenni... De addig is örüljünk neki, amíg még ezt élvezhetjük.

KM	IDŐ	TEMPÓ
1	5:44	5'44"/km
2	11:28	5'44"/km
3	17:10	5'42"/km
4	22:27	5'17"/km
5	27:56	5'29"/km
6	33:06	5'10"/km
7	38:19	5'13"/km
8	44:17	5'58"/km
9	49:57	5'40"/km
10	55:37	5'40"/km

1 hozzászólás

csétomi 4563 napja

Back on track, ezaz!! Tényleg nagyon faxa idő van mostanában, öröm futni, ki kell használni!