Olimpia - konferencia a riói felkészülés jegyében
A sportolók felkészítésének sajátosságairól, az eddig megszerzett helyi tapasztalatokról, a riói társadalmi viszonyokról, a várható időjárási körülményekről, a fertőzések veszélyeiről, a javasolt oltásokról hallhattak tájékoztatást annak a konferenciának a résztvevői, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) szervezett a jövő évi nyári játékokkal kapcsolatban.
A Mi vár ránk Rióban? című, budapesti eseményen az érintett sportágak képviselői vettek részt több mint százan. Soós Ágnes, az OSEI főigazgató főorvosa köszöntőjében elmondta, hogy a 260 nappal az olimpia rajtja előtt rendezett konferencia egy sorozatnak csak az első része. Szakmai részleteket felvillantó előadás hangzott el Kovács Pétertől (OSEI) arról, hogy a változó körülmények hogyan befolyásolják a sportolók teljesítményét, illetve Radák Zsolttól (Testnevelési Egyetem) arról, hogy milyen edzésmódszerek állnak rendelkezésre a környezeti tényezők hatásának csökkentésére.
Budavári Ágota főorvos a pszichés nehézségekről beszélt, többek között kiemelte: kezelni kell a kavalkádhangulatot, ugyanakkor figyelni kell arra, hogy a versenyzők ne aludják túl magukat, ne unatkozzanak az olimpiai faluban, próbálják magukat lefoglalni, adott esetben látogassanak el más sportágak versenyeire. Kitért az edzők és a sportolók viszonyára is, konkrét tanácsokkal szolgálva a szakvezetőknek.
Toman József, a kajak-kenu válogatott keretorvosa a szeptemberi előolimpián megszerzett tapasztalatokat osztotta meg a jelenlévőkkel. Az akklimatizációt illetően elmondta, hogy az érkezés utáni harmadik napon volt a mélypont, a 4-5. napra viszont már rendbe jöttek a versenyzők. Megemlítette, hogy vigyázni kell a nem olimpiai központban felszolgált marhahússal, mert az klenbuterollal lehet fertőzött, illetve még a palackos ásványvízzel is, mert azt, amelyet hazahoztak és itthon bevizsgáltak, nem találták biztonságosan fogyaszthatónak. A 32 fős küldöttségből öt esetben történt hányásos-hasmenéses megbetegedés, és az egy-két napos lefolyású volt.
Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke a várható időjárással kapcsolatban tartott előadást, összegzésként azt mondta, a nappali időszakban nem lesz extrém megterhelés, az éjszakai melegek viszont gondot okozhatnak.
Osvald Ákos, a Szent László Kórház infektológusa leginkább arra hívta fel a figyelmet, hogy a szúnyogok ellen mindenképpen szükséges a védekezés, a legnagyobb esélye pedig annak van, hogy hasmenéses tünetei lesznek a kiutazónak, amit elsősorban folyadékpótlással lehet kezelni.
Ő is és Siska Ilona, a Nemzetközi Oltóközpont munkatársa is hangsúlyozta bizonyos oltások fontosságát. Mint mondták, a hepatitis A, B, valamint tetanusz beadatása lenne a legfontosabb.
Medveczky Iván, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium Latin-Amerika főosztályának vezetője a helyi társadalmi viszonyokat ismertetve többek között arról beszélt, hogy a gazdasági fellendülés megtorpant Brazíliában, a szociális programok elvesztették gazdasági hátterüket, ami társadalmi elégedetlenséget szült. Emiatt voltak tüntetések a tavalyi labdarúgó-világbajnokság idején, s hasonlókra lehet számítani jövőre is. Többek között megemlítette, hogy 80-100 ezer magyar leszármazott él Brazíliában, ezek nagy része ugyan Sao Paulóban, de laknak Rióban is, így a kiutazó szurkolók mellett helyiek is drukkolnak majd a magyar versenyzőknek. Felhívta a figyelmet, hogy a közbiztonság nem olyan, mint Európában, s Rio de Janeiro még latin-amerikai viszonylatban is nagyon veszélyes város, így példákat említve józan elővigyázatosságot javasolt azoknak, akik a hivatalos helyszíneken kívül is mozognak.
Forrás: MTI
4 aranyérem
Vajda Attila, C-1, 1000 méter
Kovács, Janics K-2, 500 méter
Férfi vizilabda válogatott
Sors Tamás, 100 m pillangó
5 ezüstérem
Cseh László, 400 m vegyesúszás
Cseh László, 200m pillangó
Fodor Zoltán, birkózás
Cseh László, 200 m vegyesúszás
Női K-4, 1000 m
6 bronzérem
Mincza-Nébald Ildikó, párbajtőr
Kozzmann, Kiss C-2, 1000 m
Vereczkei Zsolt, 50 m hátúszás
Sors Tamás, 100 m gyorsúszás
Ráczkó Gitta, 100 m mellúszás
Sors Tamás, 400 m gyorsúszás
Szekeres Pál, tőr
4. helyezett
Boczkó Gábor, párbajtőr
Női tőr csapat
Pars Krisztián, kalapácsvetés
Női vizilabda válogatott
Kovács Ervin 50 m hátúszás
Kovács Ervin 50 m pillangóúszás
Kovács Ervin 200 m vegyesúszás
Kovács Ervin 100 m mellúszás
Sors Tamás 200 m vegyesúszás
Krajnyák Zsuzsa párbajtőr
5. helyezett
Knapek Edina, tőr
Bácsi Péter, birkózás
Gyurta Dániel, 200 m mellúszás
Férfi párbajtőr csapat
Férfi K-4, 1000 m
Kammerer, Kucsera K-2, 1000 m
Sors Tamás 50 m gyorsúszás
Papp Gábor cselgáncs
Szabó Nikolett cselgáncs
6. helyezett
Kis Gergő, 400 m vegyesúszás
Sidi Péter, légpuska
4x200-a női gyorsváltó
Zámbó Diána 50m hátúszás