Magyar futók Pheidippidész nyomában - A Spartathlon

A 245 kilométeres Spartathlont a kemény terep, a szűkre szabott szintidő és a jellemzően kánikula közeli időjárás teszi a világ egyik legkeményebb ultrafutó versenyévé. Idén kilenc magyar futó teljesítette ezt a nem mindennapi kihívást, közülük a legjobb idővel Tóth Attila érkezett célba. Vele beszélgettem a versenyről.

 

 

 

 

 

A Sparathlonról

 

A Spartathlon egy Pheidippidész nevű athéni futár Hérodotosz által feljegyzett hősies futását reprodukálja Athénból Spártába. Időszámításunk előtt 490-ben, a maratoni csata előtt Miltiádész király utasítására vágott neki a futár a 245,3 kilométeres távnak, hogy segítséget kérjen Leonidász királytól a Perzsák ellen. Pheidippidész az indulása utáni napon már meg is érkezett Spártába és átadta a segélykérő üzenetet.

 

Két és fél évezreddel később John Foden, a brit légierő tisztje, amatőr ultramaratonista, elhatározta, hogy kipróbálja, valóban lehetséges-e ezt a távot másfél nap alatt futva megtenni. 1982-ben négy társával indult el, és végül ketten, Foden és John Scholten 36 órán belül értek Spártába - és ezzel megszületett a Spartathlon.

 

A következő évben a brit csapat megszervezte az első hivatalos versenyt is, amit azóta évről évre megtartanak. A futók Athén belvárosából indulva, 75 ellenőrző ponton átfutva, megmászva a Parthenio-hegyet érik el végül Spártát, ahol a célba érkezve megérintik a Leónidasz-szobrot. A versenyen nem osztanak pénzdíjat, és nem hirdetnek győzteseket sem, bár az időeredményeket dokumentálják. Mindenki, aki megérinti a szobor lábát a célban, "spártai hőssé" válik, és teljesítményét olajágkoszorúval és éremmel ismerik el.

 

Magyar ultrafutók 1985 óta vesznek részt a Spartathlonon, ahol rendkívüli sikereket értek el. Bogár János 1991-ben a leggyorsabb volt az egész mezőnyben, Kis-Király Ernő 1986-ban másodikként, míg Bogár és Hári Gyula 1990-ben illetve 1991-ben harmadikként érinthette meg a szobrot a célban. Legtöbb alkalommal – eddig összesen tizenháromszor – Lőw András ért célba.

 

Attila  - a Spartathlonról

 

Tóth Attila tavaly és idén is sikeresen teljesítette a Spartathlont. Idén 29:37:16-os idővel 12. lett.

 

Emlékszel még, mikor hallottál először a Spartathlonról, és mikor gondoltál rá először, hogy le szeretnéd futni?

Persze! Pontosan emlékszem, hogy 2006.-ban olvastam Korányi Balázs beszámolóját a Spartathlon fórumban és valami furcsa érzés kezdett motoszkálni bennem. Lehetetlen vállalkozásnak tűnt számomra és őszinte csodálattal tekintettem a célba érkezőkre.

 

Mennyit edzettél 2010-ben a Spartathlon-ig?

Sokat  Én a munkában hiszek, úgyhogy a verseny közben léptem át az idei hatezer kilométeremet. Azt gondolom, hogy a megfelelő fizikai felkészülés a belépő a Spartathlonra, de még ez sem garantálja a célba érkezést.

Milyen fajta edzéseket végeztél kimondottan erre a versenyre készülődve?

Sokféle edzést végeztem, igyekeztem úgy összeállítani az edzéstervemet, hogy szinte a hét minden napján másfajta edzést végezzek. Szoktam hosszabbakat (30-40km) futni a Római-part felé, a Hármashatár-hegyen, a Pilisben, de szoktam fokozó futásokat és tempó-futásokat is végezni a Margit-szigeten.

 

Mik voltak az idei Spartathlonra való felkészülés főbb versenyei számodra?

Vannak kedvenc versenyeim, mint a Mátrabérc, a T100, az Ultrabalaton, a BeacMaxi, ezek voltak a felkészülés főbb pontjai.

 

2009-ben 29:33:58-as idővel teljesítetted a versenyt. Idénre volt valamilyen időterved?

Nem volt. Valójában tavaly sem volt. Nem szoktam menet közben az idővel foglalkozni, csak teszem a dolgom, figyelem magam és próbálom megoldani a felmerülő problémákat.

 

 

Ki volt az idei versenyen a kísérőd?

Tavaly és az idén is a Kedvesem, Ági kísért autóval és ahol lehetett, próbált segíteni. Etetett, itatott, bíztatott, aggódott és örült a hosszú út során, a siker is közös. Mindig elámulok milyen fáradhatatlanul kísér a célig és még tovább, hiszen az Ő napja csak akkor ér véget, ha én már tisztán, jóllakottan, a szállodában az ágyban alszom.

 

Hány napos pihenőt tartottál a Spartathlon előtt?

A verseny előtti héten már visszavettem a kilométerekből és az utolsó héten két napot hétfő-kedd nem futottam. Szerdán - csütörtökön Athénban már futottam egy-egy könnyűt. Nekem nem vált be a hosszú rápihenés a versenyek előtt, én inkább könnyű futásokkal pihenek.

 

Milyen futócipőben futottál?

Néhány éve már a Brooks Adrenaline-t használom, ami nekem nagyon bevált. Csak a beszerzése problémás, mert itthon nem kapható, ezért az utóbbi időben interneten keresztül rendelem meg. Egy cipőben ezer kilométert futok, úgyhogy erre is figyelemmel kell lennem a rendelések alkalmával.

 

Emlékszel még, milyen gondolatok voltak a fejedben a rajt pillanatában?

Arra gondoltam, hogy okosabban kell futnom, mint tavaly, nem szabad elkapkodnom az elejét. Meg arra, hogy az égiek segítségére és minden nekem drukkoló ismerősöm pozitív gondolatára szükségem lesz az út során. Aztán, hogy koncentrálnom kell az elején, az úton lévő gödrökre, nehogy a tömegben elessek.

 

Egy ekkora távot aligha lehet néhány mondatban összefoglalni, de most mégis erre kérlek. Szóval hogy ment a futás?

Az első ötven jól, ott inkább az óvatos tempóra kellett vigyázni, a következő harminc már kissé türelmetlenül, mert vártam már az első nagy frissítő pontot, a következő negyven nagyon nehéz volt a meleg miatt. A következő harminc jobban ment, az idő is kellemesebb lett, sőt esőt is kaptunk. A Hegy mindig nehéz, nekem leginkább lefelé. Utána reggelig jól esett a futás, ekkor kb. 200km környékén jártam. A spártai főút első tiz-tizenöt kilométere megint nehezebb szakasz, a folyamatos emelkedők miatt. Az utolsó húsz kilométer viszont meglepően jól ment megint, az utolsó öt pedig relatíve lendületesen, hiszen rendőrmotoros kíséretet kaptam, úgy pedig nem lehetett vánszorogni

 

Egy ilyen hosszú verseny alatt általában több holtpont is jelentkezik. Számodra melyek voltak a legnehezebb részek?

Az én holtóráim  délután kettő és öt óra között voltak, amikor nagyon meleg volt, a nap tűzött és szinte semmi árnyékot nem lehetett találni. Ezt kellett túlélni és közben futni. A másik a hegyről lefelé a meredek, köves, csúszós úton, hideg szélben fél órát lefelé topogni, volt kellemetlen.

 

A háromszoros győztes svéd Rune Larsson szerint a sikeres teljesítést segíti, ha a futó maximum egy övtáskányi terhet visz, és lehetőleg innivalót sem cipel. Te mit vittél magaddal?

Tavaly én is övtáskával vágtam neki, de idén úgy döntöttem változtatok, mert az övtáska egyrészt kidörzsöli a derekamat, másrészt meglazul, és mindig húzogatni kell. Ezért most az itatós hátizsákommal futottam szinte végig, ami kényelmes volt, viszonylag sok víz fér el benne, plusz belefért minden olyan egyéb dolog, ami kellet az útra: gélek, magnézium és kalcium tabletták.

 

El tudod mondani, kb. mit ettél-ittál a verseny alatt? Volt olyan, amit így utólag inkább ki kellett volna hagyni?

Viszonylag keveset ettem, mert futás közben, főleg melegben nehezen csúszik le nekem az étel. Tíz darab gélt fogyasztottam el útközben, emellett a frissítő asztalokról sós kekszet, egy-két csokit, két alkalommal főtt rizst zöldséggel. Ittam sok vizet, kevés kólát és izót. Olyan nem volt, amit ki kellett volna hagynom. Azt pontosan éreztem, hogy mikor kell ennem, csak sokszor semmit sem kívántam. Szerencsére a végén eszembe jutott, hogy van a kocsinkban egy tábla étcsokoládé, így az utolsó húsz kilométeren azt eszegettem, ami meglepően jónak bizonyult.

 

Útközben figyeltél a többi versenyzőre? Tudtad, hogy hol jár a többi magyar futó?

Igen, Ágitól folyamatosan kaptam a híreket, de leginkább csak azokról, akik kénytelenek voltak kiállni. Ezek menet közben is elszomorítottak. És magamban drukkoltam mindenkinek, aki még versenyben van. Azt persze nem tudtam, hogy ki hol jár, de reméltem, hogy valahol szorosan mögöttem.

 

A Spartathlon fejleményeit idehaza évek óta lelkes szurkolócsapat kíséri figyelemmel, akik SMS üzenetekkel, fórumokba írt hozzászólásokkal támogatják a futókat a verseny alatt. Eljutottak hozzád ezek a bíztató szavak?

Természetesen. Ági folyamatosan közvetített, küldött és kapott is információkat. Örültem minden bíztatásnak, jókívánságnak, még akkor is, ha ez menet közben nem látszik rajtam, de éreztem azt a plusz energiát, amit az itthoni futóktól kaptam. Nem is tudom Nekik ezt elégszer és eléggé megköszönni.

Milyen érzés volt célba érkezni?

Ezt elég nehéz szavakba önteni. A Spartathlon céljában mindig azt érzem, hogy ez a verseny nem adja olcsón a teljesítést. Mindent oda kell adni érte. Az összes fizikai és mentális erőmet elhagyom a célig vezető úton. Ez nem csupán fáradtság, ez egy teljes tisztaság, mégis egyfajta boldog lebegés állapota. Hogy mindent odaadtál a sikerért. Ott állsz a szobornál, és nem maradt semmid. Szerintem ez nagyon jól látszik a célba érkezésről készített magyar résztvevők fényképein. Azok nagyon beszédesek.

 

 

 

Hogy vészelték át a lábaid a versenyt?

Meglepően jól. Izomlázam például nem volt, görcsökkel sem küszködtem, talán az ízületek azok, amelyek a legtöbbet kapták, de szerencsére állták a sarat. Most a verseny után viszont igyekszem nekik is megadni a nekik járó pihenőt.

 

Mikor mentél a versenyt követően újra futni?

A célba érkezés utáni ötödik napon. Olyan szép őszi idő volt és már kezdett hiányozni a mozgás, úgyhogy kocogtam tíz kilométert, jólesően.

 

Jövőre is tervezed az indulást?

Erre ilyenkor még nem tudok válaszolni. Több időnek kell eltelnie, hogy az átélt élmények a helyükre kerüljenek. Most a pihenésnek van itt az ideje. Év vége felé tudok majd erről gondolkodni, bár Ági azt mondta, hogy vissza kell még mennünk, mert pl. nem tudta megnézni az ősi Spárta romjait és nem másztuk meg a Mysta-i romot sem teljesen

 

 

Attila - a futásról

 

Emlékszel még, mikor kezdted el a futást?

Igen, 1996 májusában kezdtem futni, mert valahogy bekerültem a céges Bécs-Budapest csapatba és októberre fel kellett készülnöm.

 

‎Milyen egyéb sportokat űztél illetve űzöl a futás mellett?

Általános és középiskolás koromban kb. tíz éven keresztül vadvízi kajakoztam, Miskolcon. Az ultrafutást megelőző években 2005-2008 között pedig bringáztam és úsztam is a futás mellett és Nagyatádon indultunk Ironman versenyeken. Mióta hosszú futóversenyekre készülök, másra már nincs idő, csak a futás fér bele.

 

Mennyit (idő, km) szoktál hetente edzeni?

Változó, de stabilan heti 100km fölött. A felkészüléstől függően 120-200km közötti távok a jellemzőek.

 

Van kedvenc edzőtereped?

A Margit-sziget és környéke, Római part, Hármashatár-hegy. Hetente egyszer pedig a Pilisben szoktunk edzeni.

 

Edző irányít, vagy egyedül készülsz?

Egyedül készülök, próbálok figyelni magamra, a változatosságra és a következetességre. Szigorú „edző” vagyok, szinte sosem sikerül lealkudni az előre tervezett távot

Többnyire társasággal vagy egyedül futod az edzéseidet?

Így is, úgy is. A Margit-szigeten nagyon jó kis futócsapat van, velük is sokat futok. Ki kell emelnem Imó barátomat, akivel együtt készültünk már nagyon sok versenyre. Neki is sikerült az idei Spartathlon, aminek legalább úgy örülök, mint a sajátomnak. Meg kell említenem azokat az edzőtáborokat, amelyeket a Spartathlonos barátainkkal együtt töltöttünk. Jó hangulat, evés-ivás, mentális felkészülés és sok futás jellemzi ezeket az összejöveteleket. Mindemellett sokat futok egyedül is, hiszen fontos, hogy megtaláljam a saját tempómat, és szokjam az egyedüllétet is, hiszen a Spartathlonon is végig egyedül futottam.

Hány kilométert futsz évente? Ez alatt hány pár cipőt használsz el?

Olyan 7000km körül van évente, de nem nagyon szoktam a számokkal foglalkozni. Mivel minden edzésemet rögzítem az edzésonline.hu-n ez bármikor visszakereshető. Egy cipőben 1000km-nél nem futok többet, úgyhogy ez évente 7-8 pár cipőt jelent.

 

Melyik a kedvenc hazai versenyed?

Több is van. A Mátrabérc és a T100 a terepfutásban és az Ultrabalaton aszfalton és triatlonként az Extremman Nagyatádon. Mindegyik jól szervezett, jó hangulatú verseny, ahol találkozhatok a futó barátaimmal és szép tájakon roboghatunk.

 

Melyik a kedvenc külföldi versenyed?

Egyértelműen a Spartathlon. Az utóbbi két évben nem is voltám más külföldi versenyen. Nekem ez A verseny, sokat kér és sokat ad.

 

Van olyan verseny, ahova még nem jutottál el, de egyszer szeretnél rajta elindulni?

Egyelőre nem gondolkodok ilyenen. A Spartathlon mindent megad nekem, amit csak egy futóverseny adhat. Ameddig fennáll ez a kapcsolat nem hiányzik más.

 

Mely eddig elért eredménye(i)dre vagy a legbüszkébb?

 Természetesen a Spartathlon és az UB teljesítésekre. Azért a teljesítésre, mert azt szoktam mondani, hogy a helyezés mindig másoktól függ, de a célba érés az csak rajtunk.

 

Melyik a legkedvesebb sporttrófeád?

A két olajág koszorú és érem Spártából, ugyanakkor nagy becsben tartom a tavalyi UB bronzérmemet is.

 

Az ultrafutás felé kacsintgató sporttársak számára milyen tanácsot adnál, mire érdemes kezdőként figyelni?

Nehéz okosat mondani, hiszen nem vagyok edző. Talán csak annyit, hogy a fokozatosság, a türelem, a kitartó munka, az alázat és a hit elérhetővé teszi a lehetetlennek tartott dolgokat is. Ha megvan a kellő elhatározás, el kell kezdeni és végigmenni az úton. Jó futást Mindenkinek!

 

Köszönöm az interjút!

 

 

Érem fotó innen: http://hu.wikipedia.org/wiki/Spartathlon