Sport

(verseny)

Edzés ideje

04:10:15

Távolság

34.01 km Szint: 1096 m

Tempó

07:21 p/km (8.15 km/h)

Edzésleírás

And now, for something completely different: az első teljesítménytúrám. Méghozzá ha már lúd, legyen kövér: rögtön futva. A csapatban felmerült, hogy el lehetne menni ezen a hétvégén a Gercse 15/35-re, hiszen nem kell hozzá utazni, így nem egész napos, de mégis komoly feeling teljesíteni. Én is felvállaltam a kihívást, bár fogalmam sem volt, hogy fogom bírni. Tény, hogy 33 km-t még síkon sem futottam egyben, terepen meg a eleve sincs sok tapasztalatom.

Ehhez képest nagy optimizmussal és a reggeli kapkodás miatt elég minimális bemelegítéssel álltam oda és indultunk a többiekkel reggel kilenckor Pasarétről, a Szilfa utcából. Már rögtön az elején, az Apáthy-szikláig megdolgoztatott minket a szintemelkedés, de alapvetően az Árpád-kilátóig egyben maradt a csapat, még fotózkodtunk is. A hegynek ezt az oldalát nem ismertem (nem csoda, én mindig Óbuda felől másztam) így örültem, hogy találtam egy új túraútvonalat is. 

Abban maradtunk az elején, hogy itt nem kell rohanni, de azért eléggé hamar kijött az, ami az ilyen túrákon jellemző: hogy mivel az embereknek eléggé különbözik az "ideális" ritmusa és a terepgyakorlata, a csapat nehezen tartható együtt. Ehhez jött az, hogy már az elején is voltak olyan szakaszok, amik valamelyest csúsztak, és nem volt mindegy, kin milyen cipő volt. Így aztán mire leereszkedtünk a HHH körök szokásos kezdőpontjához, a Fenyőgyöngyéhez, már csak néhányan voltunk együtt, majd csakhamar teljesen szólóban folytattam. De nem bántam, mert így sokkal jobban tudtam a tájat és magamat figyelni. Csakhamar felvettem az ideális ritmusomat, itt még az emelkedőn is futottam, így egy-kettőre fent voltam az első ellenőrző ponton, mondta is a pontőr, hogy milyen gyorsan jöttem. A HHH szintúton aztán sorra értem utol a korábban indult gyalog túrázókat, itt még könnyű volt kerülgetni, így mentem is szép sebességgel. Ez az idill azonban nem tartott sokáig: átváltottunk a sárga sáv jelzésre, ami bizony egy elég keskeny ösvény volt, és itt is sűrűn akadtam a túrázókba, a kerülgetés itt már komoly logisztikát igényelt. Az avar és a sár miatt a csúszásra is erősebben kellett figyelni, de szerencsére a terepcipő tette a dolgát. A sárga jelzés aztán ismét kiszélesedett és völgybe kanyarodott, így már könnyebb volt haladni.

A második ellenőrző ponttól lassan kezdtek elfogyni a túrázók, innentől egyre gyakrabban mentem egyedül az erdőben, csak egy-két (főleg) futóval találkoztam. A harmadik ellenőrző pontnál nagyon jól esett a víz és a banán, mivel direkt nem cipeltem magammal sok cuccot. Viszont eddigre már az is látzsott, hogy bár eső nem lesz, de a ködös idő tényleg marad, és emiatt kicsit borzongani kezdtem. Ennek persze a fáradtsághoz is köze volt, de erőt adott a tudat, hogy már a táv fele mögöttem van... A folytatásban a kék sávon haladtam fenyveseken át, és már kezdtem örülni, hogy mindjárt elérem a következő pontot, amikor hirtelen előttem állt a sziklás, meredek ereszkedő Máriaremetére. Welll.... szerencsére jártam már erre egyszer még régebben, de akkor felfelé másztam rajta. Most ereszkedni elég kemény feladat volt, de nem kis örömömre sikerült megúszni elesés és lecsúszás nélkül. A Remete-szurdokban nagyon hideg volt, a pontőr tüzet is rakott. Plecsnizés után kifutottam az erdőből, itt egy szakaszon utcákon vezetett az útvonal. Ez elsőre könnyebbnek tűnt, de egyrészt szint ebben is volt, amit a fáradó lábaim egyre kevésbé vidáman vettek tudomásul (ekkor már túl voltunk a 21. km-en) másrészt előjött egy speciális probléma: belterületen a turistajelzések már nem mindenhol látszottak. Bár általában jó térképolvasónak tartom magam, de ezúton az itiner sem segített sokat, mert nem volt rajta minden utcanév. Így csakhamar utolért a terepfutás egyik nagy élményforrása: rájöttem, hogy lementem az útvonalról. Mivel a városnak ezt a részét nem ismertem, telefonos segítséget vettem igénybe a Google Maps révén, és valóban: több utcával voltam odébb a megfelelő helytől. A helyzetet nem könnyítette az sem, hogy eddigre már annyira elöl voltam, hogy más túrázókkal csak elvétve találkoztam. Némi kavará után sikerült visszakerülni az útvonalra, és a nevének minden szempontból megfelelő Hideg utcán elérni a település peremét. Ezután mezőn keresztül kocogtam (itt már tényleg ez volt a korrekt elnevezés, pedig szint itt már nem volt) a Gercse templomig, alig várva, hogy végre odaérjek. Itt már komolyan kezdtem fázni, mert a belesétálások miatt elkezdtem kihűlni, a cucc rajtam viszont vizes volt. Amikor megálltam pecsételtetni, éreztem, hogy ez a mélypont. Itt már volt jó pár túrázó a 15-ös körről (ők másik úton jöttek ugyanide) de ami fontosabb: meleg teával vártak a frissítőponton. Ez nagyon kellett ide, lassan, élvezettel kortyolgattam el. Utána bementem a templomba, és imádkoztam egyet a gyertyák lobogó fényében. Pár perc volt csak, de mintha hirtelen sok minden megváltozott volna: a köd egy rövid időre felszakadt, kinézett a nap, az egész látkép sokkal optimistább lett.

A napsugarak cirógattak, ahogy továbbindultam, újra futva. Itt is földúton haladtunk, de csakhamar az arcomra fagyott a mosoly, amikor rádöbbentem, hogy bár a HHH-ra tényleg nem megyünk fel, de azért egy jó kis mászós szakasz következik... mármint jó kis szakasz annak, aki még nincs keményen kifáradva több mint 25 km után. Szégyen vagy nem, de itt már szépen bele-belesétáltam. Csakhamar így is lehagytam a legtöbb gyalog túrázót, és felértem a HHH körre ismét. De nem sokáig örülhettem az ismerős vidéknek, mentünk tovább felfelé. Az Újlaki-hegy meredek oldalán felkapaszkodva egy pillanatra megálltam a csúcson. A kilátás csodálatos volt, a párában úszó hegyek és völgyek marasztaltak volna még. De már nagyon fáradt voltam, és tudtam azt is, hogy minél hamarabb át kell, hogy öltözzek, így pár fotó után mentem tovább. A meredek lejtőn leereszkedve a vártnál jóval lassabban értem le a Határ-nyereghez, innen már érdemleges szint nélkül lehetett menni az erdő szélééig. Viszont ugyanez nem volt elmondható a Kondor útra, ami szépen emelkedett még az utolsó ellenőrzőpontig. A Libanoni Cédrus alatt egy utolsó pecsételés, majd már napos időben indultam az utolsó két kilire, ami már a városban vezetett. Ez hozta a szokásos problémát a térképpel, de ezúttal szerencsére ezúttal megtaláltam az utcaneveknek legalább egy részét, így az eltévedés kimaradt. Még egy utcahosszot futottunk a Napraforgó utcán, amivel kapcsolatban az itiner segítőkészen (és egyedül itt) látnivalókra hívta fel a figyelmet (mintha több, mint 30 km után még valaki nézelődni akart volna...) és aztán már a záró méterek jöttek a Pasarétin, majd a forduló a Szilfa utca srakán és a befutó.

A célban a lapra 04:15-öt írtak rá, ami nagyjából reális is, mert az órát csak kint indítottam, és persze le is állítottam a házba lépés előtt, meg volt egy kis sorbaállás is. Ettől függetlenül én a mért értéket szerepeltetem fent. Az eltévedéseknek köszönhetően a táv valamivel 34 km felett volt, de ez még nem vészes eltérés.

És hogy milyen érzés volt? Hát, mindenképpen más, mint bármilyen eddigi verseny, vagy edzés. Egyrészt a táv, másrészt a terep miatt, és azért, mert ez volt az első megmérettetés, ahol tudtam, hogy nem fogok végig futni, és ez nem baj. Utólag megnézve nem is sokat gyalogoltam (az elején szinte semmit, csak ahol muszáj volt) és síkon meg lejtőn még a legvégén is volt erőm futni. De azért az is meglátszott, hogy nincs elég gyakorlatom: a 21-22 km után már erősen fáradtam. Ezen persze nem segített sokat az sem, hogy a terepen a táv sokkal többnek érződik. Ennek ellenére fizikálisan egész jól bírtam, nem fájt semmim, és komoly izomlázam sem lett (ami különösen a nagyon gyér bemelegítés fényében figyelemreméltó...)

Kiderült az is, hogy nem kell ezeket a távokat sem túlmisztifikálni: a meglévő futócucc tökéletesen megfelel ide is (természetesen terepcipőben) és különösen az evés-ivás miatt sem kell parázni. Én az egész út alatt némi nápolyit és egy banánt ettem, meg egyszer ittam vizet, egyszer pedig teát. És ennyi elég is volt. 

A túra útvonala kimondottan szép volt, helyenként remek kilátással, aki gyalogolva teljesített, annak lehetett ideje kicsit nézelődni is. Nekem pedig megmarad az élmény, hogy ezt az akadályt is sikerrel vettem. És az elhatározás, hogy nem ez lesz az utolsó... :-)

http://connect.garmin.com/activity/246307807