Edzésleírás

AdR97 - N201 - s'Graveland - Kortenhofsche Plassen - AdR97

 

A hétvégém nem úgy sikerült futás szempontjából, ahogy terveztem. Az eredeti felállás úgy nézett ki, hogy pénteken egy gyors, szombaton egy laza, vasárnap LSD. Aztán ez módosult egy szombati gyors, vasárnapi hosszúra. Végül ott álltam vasárnap, hogy akkor most gyorsat, vagy hosszút fussak? Tele energiával (3 nap pihenés után) végülis mindkettőhöz lett volna kedvem. És kicsit egyikhez sem, mert a körülmények nem voltak igazán ideálisak. A gyors futáshoz a hideg és a csúszós út, a hosszúhoz meg az időhiány nem passzolt. Szerettem volna a heti kilométer tervet is hozni, meg a Nike+ Missiont is teljesíteni, de választanom kellett... Átkoztam magam, hogy tegnap este nem szántam rá magam az edzésre. Nem mintha lustaságból tettem volna, sajnos a múlt héthez hasonlóan elhúzódtak a tennivalók. Közben nagy pelyhekben esni kezdett a hó, amiben imádok futni. Végül praktikussági (és büszkeségi) okokból a gyors futás mellett döntöttem. Be akartam fejezni a soron következő Nike+ Missiont. Ehhez háromnegyed óra alatt kellett lefutnom 10 kilométert, ami pöccre 4:30-as ezreket jelent. Ez önmagában nem kellene hogy gondot okozzon, de az elmúlt hetek futásaira (és az időjárási körülményekre) gondolva bizony nem elhanyagolható kihívásnak tűnt. Jobban izgultam, mint versenyek előtt szoktam, és úgy bekészültem rá, ami tovább tartott, mint maga a tervezett edzés. Felvettem a legkönnyebb cipőt amit találtam, na meg persze a Ninja kabátomat, és nekiindultam.

 

A nehezítő körülmények és a szar kondim miatt nem igazán tudtam belőni a megfelelő tempót, elfutni viszont nem akartam az elejét, nehogy a végére kipurcanjak, így egy lendületes, de még nem gyilkos iramot igyekeztem futni. A tempóválasztás jónak bizonyult, 4:17 lett az első kilométer és nem éreztem, hogy teljesíthetetlen lenne ezt tartani. Úgy gondolkodtam, ha el is fáradok a végére és valamennyit lassulok, akkor is összegyűjtök majd elegendő időt, hogy kijöjjön a tervezett átlag. Bár nagyobb kedvem lett volna az erdőben, friss hóban tolni, ott esély sem lett volna ezt a sebességet hozni, így a letisztított bringautat választottam kifelé a városból. Ez ugyan nem annyira szép és ingergazdag, de jelen esetben egyedül az órám számlapjára és a mozgásomra figyeltem, így ez mellékes is volt. Szerencsére ebben az ítéletidőben a kutya nem volt a bringaúton, így akadálytalanul haladhattam ki a világból. Az egyedüli ember akit ebben a 45 percben láttam még az utcánkban egy néni volt, aki szánakozva megmosolygott. És nem kell hogy beszéljek hollandul ahhoz hogy megértsem mit üzent a tekintete: "Ó te szerencsétlen bolond". Szerintem meg nagyon menő szuperhiróság volt, hogy kimentem.

 

Ahogy repültek a kilométerek, a sebességem viszont nem lassult, és különösebb fáradtságot sem éreztem, kezdtem roppantul elégedett lenni magammal, hogy ilyen könnyedén hasítok, ebben a cudar időben. Élveztem hogy ilyen fasza gyerek vagyok. Ez az önelégültség pontosan addig tartott, amíg féltávnál meg nem fordultam. Akkor realizáltam ugyanis, hogy miért nem zavart eddig a szakadó hó, és miért haladtam ennyire könnyedén 4:15 ben... 1. masszív hátszelem volt. 2. jóóó hosszú lejtőn futottam lefelé. Mi várt rám a visszaúton? Egyszerre szembesültem azzal, hogy brutál szembeszélben kell visszajutnom, ami ráadásul vízszintesen tolja a képembe a hópelyheket, és azzal, hogy fölfelé már nem olyan vidám keményen tolni egy alattomos, sunyi emelkedőn kilométereken át. Arról nem beszélve, hogy az a hosszú, nyílegyenes szakasz ami idefelé fel sem tűnt, az most visszatekintve, a hóesésben a végtelenbe veszett. Úgy tűnt, mintha nem 5, hanem 50 kilométerre lennék a várostól. Nem sokon múlt, hogy ne essek szét. 

 

Igyekeztem a lehető legkevésbé belassulni, de amíg idefelé csak úgy pörögtek a kilométerek, vissza valahogy mintha 5 percenként csak 100m-el mutatott volna többet az óra. Már kezdtem azt hinni, hogy a cudar időjárás blokkolja a GPS kapcsolatot, ezért nem mér rendesen. Mindeközben úgy éreztem magam, mint az Ezeréves Sólyom egy aszteroida mezőben az elülső védőpajzs leválása után. Csak a szemeim voltak szabadon, de az apró pelyhekben eső hó (vagy inkább jégdara) folyamatosan nyomult bele a haladásom + szembeszél sebességével. Átváltottam csukott szemmel futásra, és az erő mutatta az utat, ahogy Panzsitól tanultam, de a szemhéjamon mint apró tűszúrásokat, így is éreztem a becsapódó szemcséket. 

 

A cammogásomból úgy következtettem, a tempóm valahová 6 perc környékére lassulhatott, de a részidőre tekintve azt láttam, hogy az első szembeszeles, emelkedős kilométer is 4:32 lett. Ez némi bizakodásra adott okot, hiszen ez még szinte a tervezett időn belül volt, így tudtam, ha ezt tartani bírom, akkor nem lehet gond. És végülis már csak 4 kili, az semmi. Igyekeztem az utolsó tartalékokkal még rágyorsítani. Úgy éreztem maxon nyomom, és ha már nem is annyira könnyedén, de legalább újra a kezdeti tempóban haladok, viszont az órám közel sem ezt mutatta. A következő kilométer mindössze 2 másodperccel lett jobb, mint az előző. Viszont nem is lassultam, és már csak 3 kili maradt. Ezt így már féllábon is - gondoltam - de már alig vonszoltam a testem.

 

Először az "I can only Imagine" felcsendülése adta vissza az önbizalmam, Nagyatád utolsó körébe képzeltem magam, és már nem hideg volt, hanem fülledt nyári éjszaka, és szurkolók körülöttem. Aztán észrevettem, hogy felértem a "domb" tetejére, és innen legalább már nem fölfelé kell tolnom. Lassan kezdett körvonalazódni a háttérben a város is, ami jelezte, hogy hamarosan végetérnek szenvedéseim. A házak közé érve a szél is alábbhagyott. Fel is gyorsultam újra bőven 4:30 alá. Viszont más nehézség keletkezett közben (szó szerint) mivel olyan intenzíven szakadt a hó, hogy mire visszaértem, szép vékony rétegben kezdte a kerékpár utat is belepni, ergo nem volt tapadásom. A sprint befutó helyett így az utolsó kilométeren baromira be kellett lassítanom, bár ez a mentalitás tőlem szokatlan, hiszen legyek bármilyen fáradt, általában jól megtolom még a végét. Ezúttal nem bántam, hogy kiengedhetek, tudtam a küldetés biztosan megvan, így fáradtan, de elégedetten mászhattam fel a jó meleg lakásba. Végre egy Nike+ Mission, ami valóban kihívást jelentett.

 

Az elmúlt edzések alkalmával mindig elégedetlen végszóval zártam a leírást. Jobban belegondolva ezt most nem teszem. Bár önmagában 4:20 körüli átlaggal 10 kilométert futni nem nagy teljesítmény, de felidézve, hogy ősszel, az utolsó versenyeim során, ennél sokkal kedvezőbb időben és jobb talajon sem tudtam már ennél lényegesen jobb időket menni (lásd Prága vagy Amszterdam) akkor azt gondolom, előrevetíthető, hogy rendszeres edzéssel a 2012-es szintet messze felülmúló évet lehet idén produkálni. Összességében tehát elégedett vagyok a teljesítménnyel. Az egyetlen apró negatívum, hogy ezt a hetet is deficittel zártam. Csak a hétközi edzéseknek köszönhető, hogy nem olyan súlyos mínuszokkal, mint előző héten. Sebaj, jövő héten el lehet kezdeni letornázni a hiányt, bár ez nem kifejezetten sok kilométeres hét lesz, mivel 2 rövid, gyors edzés is be van tervezve.

 

KM	IDŐ		TEMPÓ	PULZUS
1	4:17		4'17"/km	168bpm
2	8:30		4'13"/km	174bpm
3	12:42		4'12"/km	175bpm
4	16:57		4'15"/km	176bpm
5	21:12		4'15"/km	177bpm
6	25:44		4'32"/km	178bpm
7	30:14		4'30"/km	178bpm
8	34:45		4'31"/km	179bpm
9	39:09		4'24"/km	179bpm
10	43:56		4'47"/km	176bpm

0.4     46:00       5'10"/km    172bpm