Edzésleírás

Nike Pickup Game 4:1

 

Majdnem ejtettem az edzést. Sosem kosaraztam még reggel, és valahogy csábítóbbnak tűnt még egy órát aludni, mint szaladgálni a teremben. De aztán megembereltem magam, mert már több, mint 2 hete nem fogtam labdát, és felkerekedtem.

 

Azért arra jó volt a hezitálás, hogy utolsó pillanatban essek be, így sem erősíteni, sem melegíteni nem maradt időm, sőt az első menetet is lekéstem. Mivel a csapatok már megvoltak, így nekem maradtak a cserék. De ezúttal ez egy hatékony csapatnak bizonyult. Egy magas feka, egy jól dobó kinti ember, a Gungnam-ből származó kis rizsa (ő tűnt a gyenge láncszemnek) Antoine (a múltkori új srác) meg én.

 

Mi következtünk. Hogy ki lett az ellenfél, a csapatokat elnézve nem volt meglepő, az már annál inkább, hogy mi végül legyőztük a pályán maradó ötöst, hiszen a legerősebbek játszottak náluk. Azonban még a kis rizsa keze is sült, Antoine is elkapta a fonalat, én is dobtam párat, leginkább visszapakolt lepattanókból, amikért senki nem ment, és megmondva a frankót szerintem 1 ponttal el is lett számolva a dolog, de a pick-up game ilyen. Az egyetlen árnyoldala a dolognak az volt, hogy az ellenfélnél szinte az összes kosarat az én emberem dobta. Az egy dolog, hogy én kértem a legjobb emberüket, az is egy dolog, hogy nem volt besegítés (sem továbbsegítés) de azért tény, hogy foghattam volna keményebben is. Mondjuk ő már be volt melegedve, én még nem, de ez az egyetlen mentségem... Sebaj, ez csak egy icipicit tette keserűvé a győzelmünket.

 

A második körben a gyengébb csapatot nagyon simán vertük, itt már én is bátrabban támadtam, bármelyikünk dobott, az bement, így újra a kemény ellenfél jött. Olyan simán vertük azonban őket is, hogy levegőt is alig kaptak, nemhogy kosarat dobjanak. Három nyert meccs után, újra a gyengébb csapat ellen kiállva nagy mellénnyel végül szoros játékban kikaptunk. Ha jól emlékszem, itt meg nekik lett egy kosár elszámolva, így elvileg már nyertünk volna, de ez egy ilyen műfaj... Nem szabadott volna hogy ezen múljon, mert többször a kezünkben volt a meccslabda, de képtelenek voltunk könnyű gólt dobni, nagyon önző volt mindenki. A másik oldalon, meg az összes jöttment dobott, senki nem védekezett. Ez bosszantott. Talán el is fáradtunk.

 

Mennem kellett volna, de nem akartam ilyen befejezéssel lezárni a napot. Ugróköteleztem, úgy döntöttem ha újra mi jövünk, mielőtt végzek, akkor még egy menetre maradok. Bár közben kicsit cserélődtek a tagok, bevállaltunk egy utolsó meccset. Épp velem voltunk tizen, ezért amúgy sem hagytam volna őket cserben. Ránézésre sokkal gyengébb volt a csapatunk, ez a kezdeti eredményen nagyon meglátszott. Fejben őszintén szólva már feladtam. Megint nem sikerült hatástalanítanom az emberemet. Ma azonban a nagy fordulatok napja volt úgy tűnik. Én is összekaptam magam, a többiek is végre kőkeményen védekeztek, és az ellenfél valahogy nem tudott kosarat szerezni. Pontról-pontra szépen kapaszkodtunk fölfelé, én is betaláltam párszor. Először nem is vették komolyan, akkora volt az előnyük, és a végére ha csak egyetlen ponttal is, de végül éppen jókor sikerült fordítanunk, így az utolsó menetet is sikeresen behúztuk.

 

Összesen 16 pontig jutottam, hasznos lepattanókat szedtem. Ami az árnyoldal volt ma az a védekezés, de azt hiszem nem a lábbal volt a baj, hanem inkább az akarattal. Biztos vezetés mellett nem annyira akartam birkózni az ellenféllel. De amikor nagyon kellett, azt is összekaptam. A szokásosnál ma több lett az eladott labda is. Talán mert ezek a srácok gyorsabbak, mint a Dunckers játékosok, akikkel mostanában játszom. Amiket edzésen oda tudok adni, azt itt nem feltétlenül. De egyre magabiztosabb vagyok, végre mennek a dobások, és a betörések, így bátran vállalkozom támadásban, és a játéképítésben is meghatározóvá tudtam válni. Elfogadták hogy én irányítom a csapatot, és jól is működött, ennek kifejezetten örülök. 2 hét kihagyás után végülis nem volt rossz visszatérés. És lesz még jobb is.