Edzésleírás

A diadalmas vasárnapi győzelem után újra 10 fő tudott megjelenni edzésen, az NB2-es csapatból pedig mindössze öten. Ennek ellenére (vagy épp ezért) egészen hajtós meccseket hoztunk össze. Bár én a két egymást követő napi meccstől merev voltam és fájt minden tagom a sok eséstől, nagy kedvvel mentem edzeni. Azonban már a bemelegítő dobógyakorlatoknál ugyanazt éreztem, mint egy héttel ezelőtt, a mozgásom szétesett volt és lassú, a felsőtestem olyan gyange, hogy lehúzta a labda, az ugrások magassága pedig nem érte el a mérhető léptéket. Az erősítésként végzett fekvőtámaszok viszont már egy picivel jobban mentek, mint múlt héten. A dolgot tetézte, hogy a legfontosabb ujjamon beszakadt a köröm, így óvatosan nyúltam minden labdához amíg egy kis kölcsön Leukoplasttal nem sikerült orvosolni a problémát. A múlt hetivel ellentétben azonban most a játékra sem sikerült felpörögnöm. Két hosszú partit játszottunk, és védekezésben nekem a szélvészléptű Szilárd jutott, ami általában nem okoz gondot, de most szemmel sem tudtam követni a mozgását. Hasonló érzés lehet ellenem védekezni.. : ) Ezt hamar ki is használta, az első néhány percben folyamatosan üresen maradt és dobott gyorsan vagy 8 pontot. Hamar rájöttem, hogy össze kell kapnom magam, ha nem akarok belőle sztárt, magamból meg hülyét csinálni. Tudtam, hogy sok van még a végéig, és azt is, hogy Szilárd bár gyors, de az állóképessége sehol nincs az enyémhez képest így olyan nagyon nem is kellett magasabb fokozatba kapcsolnom, egyszerűen megvártam amíg elfárad. Na onnantól kezdve már nem villogott, amikor egyszer-egyszer még megpróbált megindulni, akkor pedig tartottam vele a lépést. Az általa összeszedett 6-8 pontos előnyt a csapat szerencsére hamar letornázta, sőt el is húzott az ellenféltől. Az utolsó kosár aztán csak nem akart beesni így egészen döntő kosárig hoztuk fel a másik csapatot, amikor Amigo végül begyötörte a győztes pontot. A második menet már az elejétől kiegyenlített volt, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Egy rossz mozdulattól megfájdult a bal térdem, így az utolsó néhány támadásnál már csak sántikáltam. Újra döntő kosárig játszottunk, amikor egy triplába beleállva eldöntöttem a meccset. A támadójátékom ezúttal nem a nagy sebességre és a szerzett labdákból lerohanásokra épült, igyekeztem inkább a többieket játékba hozni, az indításoknál a hullámot megvárni és blokk mögül dobni, vagy blokk-leválást csinálni. A végefelé, mikor a többiek is fáradtak, lassultak, már egy-egy betörést is megpróbáltam, amit legtöbbször lefaultoltak, de a büntetők most is jól mentek. A dobószázalékom általában véve javul, újra bátrabban merek próbálkozni akár kritikus helyzetben is (lásd utolsó kosár) de a passzaim még mindig katasztrofálisan lassúak, pontatlanok és gyengék. Ezért inkább löbbölni próbáltam a gyűrű alá, de azok meg általában túl magasra sikerültek ahhoz, hogy értékesíteni lehessen őket. Tipikusan olyan edzés volt ez így hulla fáradtan, amit túl kellett élni! Magamhoz képest nem játszottam különösebben jól, de ez még éppen elegendő volt a győzelemhez. Amikor nagyon kellett, egy-egy pillanatra mindig előkerültek a tartalékok. Ebben a fizikai állapotban amit lehetett kihajtottam magamból, és biztos vagyok benne, hogy ennek fizikális fejlődés lesz az eredménye (ami nem öl meg az erősebbé tesz) Borzasztó hasznos volt viszont az este abból a szempontból, hogy amit nem tudtam megoldani sebességgel, azt megoldottam ésszel, amiből rengeteget tanultam, ez hasznos rutin lesz a későbbiekben. Összességében így, hogy nyertünk még jól is éreztem magam annak ellenére, hogy minden tagom fájt, és alig álltam a lábamon. Már várom a csütörtöki edzést, hogy meglássam mire leszek képes kipihenten.