hobagoly futás

2014.04.26 Szombat, 10:31:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

00:32:53

Távolság

7.13 km

Tempó

04:37 p/km (13.01 km/h)

Pulzus

Átlag
147
Minimum
99
Maximum
171

Edzésleírás

Magát a versenyt nagy kiváncsisággal vártam, hiszen már hónapok óta nem álltam rajthoz sehol. Persze a 7K nem hosszú táv, és az utóbbi időben azért már edzettem is, de akkor is. Szerencsére az idő annyiban tökéletes volt, hogy szélcsend volt és nem volt se nagyon hideg,se erős napsütés. Így a kiszáradástól se kellett tartani az aszfalton. Azért persze ácsorogni nem volt igazán kellemes a futam előtt sem és utána sem, de mozgás közben hamar bemelegedtem.

Eldöntöttem, hogy ha már úgy alakult, hogy csak egyedül indulok, akkor nyomom neki, ami a csövön kifér. A rajtnál az elején elég nagy volt a tumultus, csak lassan lehetett haladni az első pár száz méteren sűrű szlalomozással. De utána javult a helyzet. A táv rövidsége és a pálya sajátosságai miatt szerencsére az előző kör végét sem értem még utol a második körben sem, ez tavaly a Hajógyárin azért időnként zavaró volt.

A pálya alapvetően jól futható, sík, aszfaltos volt és pocsolyából sem volt sok, egyedül azt nem értettem, hogy a fordítónál miért simán a töltésoldalban lévő kitaposott ösvényen kellett lerohanni. Természetesen egy terepfutónak ez nem lehetett akadály, de azért elég sok ember volt ott, aki csak aszfalton szokott menni, és a tömeg is volt akkora, hogy ez a szakasz már akár túl keskeny is lehessen. 

Igyekeztem nem túl gyorsan kezdeni és inkább folyamatosan gyorsítani. Bár nem néztem az órára, de érzésre ez sikerült (és a későbbiekben ezt a mért adatok is megerősítették) miközben azt is éreztem, hogy jól bírom a menetet. Az első kör végén így magabiztosan húztam át a célkapun és határozottabban gyorsítottam. Végig folyamatosan előzgettem, de a második kör vége felé már tényleg sikerült jól felgyorsítani, még némi befutó előtti száguldozásba is bocsátkoztam két sráccal, bár ők valójában egymással versenyeztek és végül előttem is értek be pár másodperccel.

Bár nem volt nettó időmérés, de én nagyon elégedett voltam az eredménnyel, ilyen gyorsan, hát, szerintem lehet, hogy nem is futottam még ilyen távot, de ha igen, akkor se most volt már. És a legjobb az volt az egészben, hogy bőven jól éreztem magam a végén is, és még robbantani is volt erőm.

Nem gondoltam volna, hogy ezek az irodába berohangálások ennyit tudnak jelenteni már ilyen hamar. 

Szóval finom volt! :-)

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:32:53 7.13 04:37 13.01 0 99 171 147
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Asics 2000-2