hobagoly futás

2014.08.13 Szerda, 17:05:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

01:58:44

Távolság

22.18 km

Tempó

05:21 p/km (11.21 km/h)

Pulzus

Átlag
139
Minimum
65
Maximum
148

Edzésleírás

A ma délutáni menet különleges volt, mivel abban maradtunk, hogy kikocogok a gyerekekhez és a páromhoz Szentendrére. Az elején eléggé fáradt érzéssel indultam, de aztán jó darabig szépen tempósan fogytak a kilik (ezúttal zene nélkül, a füles csak headsetnek volt rajtam, hogy halljam, ha valaki keres) A Szigetnél akkora volt a tömeg, hogy át sem lehetett menni, de a Rómain is nyüzsgött a nép. Innen jutott eszembe, hogy tkp már milyen régen nem jártam erre, még bőven a szezon eleje volt, amikor a költözés előtt utoljára erre futottam. Aztán Békáson hirtelen döntéshelyzetbe kerültem: menjek tovább, vagy üljek fel a HÉV-re. Az idő már eléggé előre járt, így a második opció lett volna a jobb döntés, de én akkor úgy számoltam, hogy az útnak kb az első felét már biztosan megtettem, ugyanezzel a tempóval a második felének is mennie kell. Ezért továbbindultam. Persze az pillanatok alatt megmutatkozott, hogy mostanában 20 kili fölött csak boldog kiküldetéses napjaimon futottam, plusz aznap már ez volt a második edzésem a reggeli után, úgyhogy eléggé gyorsan elkezdtem fáradni. A tempóm is lassult. Mire elhagytam az Omszk-parkot, már éreztem, hogy ez így nem lesz nagy élmény, de azért bíztam a sikeres beérkezésben. Szentendre kapujában nagyot sóhajtottam, pedig még volt vissza szépen. (Valójában több is, mint amennyit a térkép mutatott.) A HÉV végállomás után a villasornál aztán eldöntöttem, hogy a többit lesétálom, hiszen már így is kb 34 kilinél tartottam aznap. Mondjuk ezzel világossá vált a számomra az is, hogy a mostani formám még egy maraton tisztességes végigfutásához sem elég feltétlenül, nem hogy bármi hosszabbhoz... néha kell az ilyen reality check. 

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
01:58:44 22.18 05:21 11.21 0 65 148 139
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Asics 2000 sárga