Sport

(verseny)

Edzés ideje

00:30:00

Edzésleírás

Üzleti Kosár A Liga: Richter - Nike Tüzes Vasalók 27:40 (5:12,14:6,8:11,0:11) Az első negyed alapján sima meccsre lehetett számítani: a fekete mezesek több, mint kétszer annyi pontot szereztek, mint ellenfelük, 12-5 arányban, simán hozták a játékrészt. A Richter csapata viszont a második negyedben remek teljesítményt nyújtva fordítani tudott, Szekeres vezetésével 14 pontig jutottak, és csak 6-ot kaptak, a félidőben így már a sárgák vezettek 1 ponttal. A harmadik játékrész aztán megint a NIKE Tüzes Vasalóké volt, Dévényi 8 pontjához a csapattársak még hármat tettek hozzá, így visszavették a vezetést, 29-27-tel zárult az utolsó előtti negyed. A befejező tíz percre szétesett a Richter játéka, egyetlen egyszer sem sikerült a kosárba találniuk. A túloldalon viszont Dévényi továbbra is szorgalmasan szállította a pontokat, így a NIKE 10 pontra ellépett ellenfelétől. Az utolsó másodpercben elengedett triplájával Paprika állította be a végeredményt: 40-27-re győzött a NIKE Tüzes Vasalók. Ennyi volt a tudósítás. Az előzmények: A hosszú pihenő utáni kemény edzések okozta izomlázzal, az egész heti kevés alvással, plusz a reggeli brutál lépcsős-és a délutáni kondiedzés után várható volt, hogy nem leszek kirobbanó formában. De mivel a liga egyik leggyengébb csapata volt az ellenfelünk, azt reméltem, hogy az előző év végén bevált taktikánk ma is működni fog, vagyis hogy felviszem biztonságosan a labdát, majd passzolok jobbra-balra, vigyázok rá hogy ne kapjunk könnyű indításgólt, és ennyivel szépen nyugiban behúzzuk majd a meccset, mindenki sokat tud játszani, nekem pedig nem kell hulla fáradtan túl sok időt pályán töltenem, és minden remek lesz. Az első negyenben úgy tűnt, ez a taktika újra beválik. Bár az ellenfél magasabb volt nálunk, ráadásul a centerünk nem jött el, de szerencsére egyetlen kiemelkedő játékosuk sem volt, így kb 10-2-es kezdéssel nyitottunk. Én a fáradtság ellenére is nagy harci kedvvel, bátran támadtam, és betörésből gyorsan szereztem is egy kosarat (az egyetlent a meccsen) és kezdtem megnyugodni, hogy minden OK. Ha valóban így lett volna, nem kettes értékelést adok a meccsnek... De sajnos másképp alakult. Hiába hajtottam, küzdöttem, pocsékul ment a játék (ami a körülmények ismeretében nem meglepő: közel 2 hónap kihagyás, fáradtság) és sajnos Robin kívül mindenki másnak is... Csak azért nem lett egyes az értékelés, mert végül valahogy nyertünk. A nagyobb baj az, hogy ezúttal csapatkapitányként is megbuktam. Az történt ugyanis, hogy az első negyed végén egyszercsak a semmiből hirtelen felbukkant 3 új játékosuk, láthatóan mindhárom kosaras, és ettől drasztikusan megváltozott az ellenfél játékereje. Túl sok idő volt hátra, és nem volt még olyan őrületesen nagy az előnyünk, hogy ne éreztük volna azonnal, hogy baj lesz. De az első negyed állásán már így sem tudtak érdemben változtatni, mert a nagyobb kihívásra mi is összekaptuk magunkat. Mivel a dobásom teljesen szét volt esve, így inkább újabb betörésekkel és indulásokkal igyekeztem könnyű kosarakat dobni, de sajnos csak fárasztottam magam, mert faultoltak, a büntetőket pedig merev karral és combokkal (és mint kiderült sérült ujjal) nem tudtam értékesíteni. Életemben nem dobtam még ennyire rosszul büntetőt (4/1)! Ráadásul a második után már be sem fújták ezeket, így hiába fogadtam meg pár hónapja, hogy nem fogok többet pampogni, vagy a bírókkal foglalkozni, kezdtem felhúzni magam. Szerencsére amíg vezettünk, még nem gurult el a gyógyszerem, reméltem nem lesz ezeknek jelentősége. A második negyed elején leültem, hogy mások is játszhassanak, és gondoltam még gyorsan pihenek, amíg vezetünk... Igen ám, de mivel közben hozzánk is érkezett késő, de a cseréket senki nem koordinálta, olyan ötös lépett pályára, akik ilyen felállásban talán még a C-Ligában sem állták volna meg a helyüket. Egyetlen épkézláb ember küzdött két alacsony lánnyal, és két képzetlen játékossal, normális irányító nélkül. Támadásban még nem is volt annyira vészes a helyzet, mert megszoktuk, hogy mindenki sok helyzetet hibázik, de amíg a védekezés a helyén van és nem kapunk könnyű kosarakat, addig nem szokott gond lenni. Most viszont nem volt biztosítóember, sem egyetlen gyors futó a pályán, így nem értünk vissza, rengeteg könnyű indításgólt kaptunk, de még felállt védelemben sem tudtuk megállítani őket. Néhány perc alatt tűnt el a teljes előnyünk. Mire bele tudtam nyúlni a játékba már ők vezettek, és nem is éreztem azt az erőt, hogy visszavegyük az irányítást, főleg hogy ők meg visszanyerték az önbizalmukat, és rohamoztak ezerrel. Félidőben igyekeztem rendet tenni a fejekben, főleg a sajátomban, és a legerősebb csapatot pályára vinni. Sajnos így páran megint nem kerültek be azok közül, akik eddig is keveset játszottak. Gondoltam akár visszaszerezzük a vezetést, akár ők húznak el, lesz majd még lehetőségük, egyedül egy szoros meccs esetén lehet necces a csere. Szünetben vettem észre, hogy a körmöm olyan szinten felszakadt két ujjamon is, hogy vérzett alatta a körömágy, ráadásul a két legfontosabb ujjamon (labdafogás szempontjából). Mivel Leukoplastom nem volt, így kellett tovább játszanom, de ezáltal az ügyesebb kezem szinte használhatatlanná vált, sem dobni, sem passzolni nem tudtam rendesen. Ez meg is látszott, innentől nulla azaz nulla pontot szereztem, és eladtam legalább 5-6 labdát. Legszívesebben lejöttem volna, de a védekezésemre nagy szükség volt, mert amikor fenn voltam 0-5 pontot kaptunk negyedenként, amikor nem, akkor meg a dupláját... Végre újra kezdtem bátran játszani, és nem alibizbni támadásban, erre most teljesen ki kellett vonnom magam a pontszerzésből. Igazából ez sem lett volna baj, ha gólhelyzetbe tudom hozni a többieket. Mindent meg is tettem ennek érdekében, de most ez sem ment. Az ujjam miatt gyengéket és pontatlanokat passzoltam, de nem csak ez volt a baj. Nem volt mozgás a pályán és rosszul is helyezkedtünk. Kintről nem mert senki dobni, és miután a betöréseknél nem fújták a fauoltokat azzal sem mertünk próbálkozni, vagy ha igen, abból csak eladott lett, mert a betörő játékos szembe találta magát három védővel és meghalt a támadás. A palánk alatt  pedig hiába voltunk fölényben, nem tudtuk eljuttatni odáig a labdát, mert annyira betömörültek, Robira nagyon vigyáztak, a többiek meg képtelenek voltak betalálni. Soha nem volt még ilyen gyenge a csapatjátékunk. Kaptunk néhány buta kosarat is, rengeteg labdát eladtam, ráadásul Robin kívül senkinek nem ment a játék, a tetejébe a játékvezetők tovább folytatták a "fújjunk a gyengébb csapatnak" taktikájukat, egyik oldalra szinte mindent elnézve, míg a másikon túlzott szigorral. Így nem voltak jók a kilátásaink, én pedig tehetetlen dühömben egyre idegesebb lettem, és újra elkezdtem beszólogatni. Mindezek ellenére szerencsével és hol Robi bravúrjaival, hol mások egy-egy váratlan villanásával sikerült ha minimálisan is de újra visszavenni a vezetést, én pedig szereztem a labdákat és a pattanókat védekezésben. Ez azért bizakodásra adott okot, egyrészt mert reméltem ennél pocsékabbul nem tudunk már játszani, másrészt a futóóra miatt az Üzleti Ligában az nyer, aki a végén vezet (ha nem hülye és nem rontja el : ) Én is összeszedtem magam és lehiggadtam, rájöttem, hogy csak akkor nyerhetünk, ha abbahagyom a vitázást, a játékra figyelek és mozgósítok minden tartalékot. Mivel támadásban tudtam hogy képtelen leszek hozzátenni, így védekezésben domborítottam. Annyira keményen odatettük magunkat, hogy az utolsó negyedben egyetlen pontot sem kaptunk, így akkor is nyertünk volna, ha mi sem szerzünk. A negyed felétől ők pedig kapkodni kezdtek, mert szorította őket az idő, ami a mi malmunkra hajtotta a vizet, mert így sokat hibáztak, elsiették a támadásokat, és kinyíltak védekezésben, amit könyörtelenül kihasználtunk. Verbálisan persze még rá is tettem erre, minden támadásnál hangosan mondtam hogy sokáig támadjunk, mert az idő velünk van. Ezzel rákényszerítettük őket, hogy megtámadják a labdást, így végre meg tudtuk játszani a Robit középen, és elég sok helye is volt ahhoz, hogy nyugodtan dobhasson. Ezt ki is használta, 4 könnyű kosarat is dobott ebből zsinórban az utolsó negyed elején, eldöntve ezzel a találkozó sorsát. Ha végig ezt játsszuk, sima meccs lett volna... Tudtam, hogy a győzelemhez erre van szükség, ezért annyira tudatosan őt játszottam meg végig (logikus, neki ment ma egyedül) hogy a többieket teljesen kivontam a játékból, sokszor el is küldtem őket, hogy ne zavarjanak. Baromi rosszul éreztem magam emiatt, de nem akartam a legvégén kiengedni a meccset a kezünkből, ha már meglepetésre újra fordítani tudtunk. Néha szar fejnek kell lenni ahhoz, hogy elérjük a célt. Az előny viszont ezzel együtt sem volt még olyan mértékű, hogy az eddig keveset játszók pályára tudjanak lépni. Ettől sem lettem boldogabb. Az sem volt szimpatikus, hogy húztuk az időt, de persze szabálytalanok nem voltunk ezzel hiszen megengedett. Bolond az aki nem használja ki a kereteken belül amit csak lehet, hogy legyőzze az ellenfelet. Osztottam szoroztam, és 3-4 perccel a vége előtt, amikor már tudtam hogy ekkora előnynél futóórával akkor sem kaphatunk ki, ha nem dobunk több pontot, lejöttem, hogy legalább egy picit enyhítsek mai szánalmas edzői/csapatkapitányi teljesítményemen. Ennyi időt sem érdemeltem a pályán, amennyit ott töltöttem. Nem volt szép győzelem, nem volt élvezetes meccs, és nem volt jó a játék. Egyénileg értékelhetetlen produkciót nyújtottam, emberileg leszerepeltem magam előtt, csapatkapitányként meg a többiek előtt... Összesen két pozitív dolog volt az estében: az egyik, hogy ennél rosszabb nem lehet, a másik hogy győztünk. De ettől még nyomorultul éreztem magam. 30 perc alatt 3 pont, rengeteg eladott labda, túl kevés csere... Csak a jó védekezést tudom felhozni mentségemre, illetve a fáradtságot és a fájós ujjaimat. A probléma, hogy még ilyen teljesítmény mellett is szükség volt rám a pályán. A nap további eredménye még az lett, hogy az ujjaim lüktettek, a vállam majd leszakadt, a bordáimba kaptam egy könyököst, még az izomláz mellé. Próbáltam elnézést kérni azoktól, akik fölöslegesen jöttek el, és indítványozni, hogy találjunk megoldást rá, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő. Nem akartam megismételni a két évvel ezelőtti megsértődős vitát. Meccs után egy fél óráig nem tudtam lehiggadni, legszívesebben hazamentem volna, pedig még várt rám az ugrálókötelezés és a láberősítés. Nehezen vettem rá magam, de végül kicsit enyhített a lelkiismeretemen, hogy legalább ezt megcsináltam...vagy legalábbis nem rontott rajta tovább, hogy hisztiből ezeket is ellazsálom. Remélem hamar túl leszek ezen a sokkon, meg a sérüléseken, mert a héten még két meccs vár rám, ráadásul két bajnoki, és Kaszáson sem megy túl jól a csapattársaknak jelenleg. Ráadásul mindkét meccs nyerhető, amit ki kéne használni. De ehhez ennél sokkal többet kell nyújtani.