Edzésleírás

H110 - 3 Szigetkör - H110

Mivel a hétvégén nincs kosármeccs, elhatároztam hogy kihasználom az időt, és megpróbálok hétvégén sokat futni. Már csak azért is, mert a múlt heti LSD nem sikerült valami fergetegesre, és az idei célok ismeretében ez több, mint aggasztó. Úgy terveztem, hogy legalább 30 kilométert kell futnom a hétvégén két részletben: az egyiket hosszabban, a másikat rövidebben, hiszen a hétközben ellógott kondi-és úszó edzéseket is bele akartam még préselni ebbe a két napba, és a rövidebb táv napján úgy éreztem ez akár kivitelezhető is lenne.

Ez volt a terv, de azt nem kalkuláltam bele, hogy a pénteki buli utáni regenerálódás és rendrakás ennyi időt elvesz majd. Enni is kellett rendesen, hiszen a múlt hétből okulva ilyen távhoz már kell az energia. Még a délutánra betervezett egyéb programok is ugrottak sajnos, nem hogy a két edzés. Az sem gyorsította meg az indulásomat, hogy hallottam odakint a viharosan tomboló szelet. Így mire eljutottam odáig hogy alaposan beöltözzek, már nem csak sötét volt, de még jobban lehűlt a levegő. Ezúttal nem bíztam a véletlenre, becsomagoltam magam tisztességesen, hiszen tudtam hogy nem 40 percig leszek kinn, és nem fogok olyan tempót sem diktálni ami különösebben fűtene majd. Most először a Ninja dzseki maszk részét is beüzemeltem. És milyen jól tettem! Gyakorlatilag olyan mértékben be voltam bugyolálva, hogy akár a North-Pole maratonon is rajthoz állhattam volna. Viszont eddigre már 9 óra lett, és én még egy buliba voltam hivatalos este. Gondoltam másfél óra alatt letolom a 15-öt, majd gyors zuhany, sminkelés és 11 után kicsivel már a buliban pöröghetek... A terveket azonban rendszeresen újratervezi az élet...

Annyira nem éreztem a külvilágot a hiper-szuper cuccokban, hogy kis túlzással egészen olyan érzésem volt, mintha csak egy őszi estén ugranék le kocogni. A maszkon keresztül kellemes meleg levegőt lélegezhettem be, ami nem égette a torkomat és a tüdőmet, egyáltalán nem fáztam, mégsem voltam kitömve, mint egy Michelin baba, 3 vékony réteg volt össz-vissz rajtam... Néha meg kéne hallgatnom saját magam, hiszen erről tartok előadásokat nap mint nap, mégis ritkán vetemedem arra, hogy saját magam így belecsapjak a lecsóba. De megnyugtató, hogy amiket reklámozok, azok valóban remekül működnek, most a saját bőrömön éreztem és élveztem... Olyannyira, hogy alig több, mint egy kilométer megtétele után máris elhatároztam, hogy feltételes módba teszem a bulit, és ha már az egész szabad szombatomat elbohóckodtam és csak késő este jutottam le edzeni, akkor valóban kihasználom a ritka hétvégét és nem 15-öt megyek, hanem ráteszek mégegy kört, és behúzok egy félmaratont.

Mivel estére a szél is lecsendesedett, még ez sem zavart a teljesítésben. Csak róttam a köröket monoton sebességgel, hallgatva közben a zenét és gondolkozva az élet értelmén, ami mostabában sajnos szolgáltat elég témát a nagy gondolatokhoz. Így telt el mindenféle különösebb holtpont, lassulás, belehúzás vagy bármi egyéb említésre méltó nélkül az első, majd a második és a harmadik kör is. Az elsőben ugyan még elfutott mellettem egy srác rövidnadrágban!!! és nem futócipőben, ami ugyan kicsit rosszul esett a versenygő lelkemnek, főleg mert láthatóan nem tudta mit csinál, de megnyugtattam magam azzal, hogy ő valószínű nem 21-et fut és hagytam hagy menjen csak.

10-12 kilométerig az órámra sem pillantottam, csak az utolsó kör második felében néztem meg hol tartok, kíváncsi voltam háztól-házig mennyi eltérés lesz a félmaratonhoz képest... Már az Árpád-hídhoz közel voltam, amikor újra rápillantottam, és észrevettem, hogy egy métert nem mozdult el a számláló az állatkert óta. Gondoltam elvesztettem a GPS jelet. Mondjuk furcsáltam, mert nyílt terepen, sosem csinált még ilyet, olyannyira nem, hogy emiatt a "just in case" érzékelő sem volt benne a cipőmben. Annyi baj legyen, majd megtalálja újra - reménykedtem, de onnantól már folyamatosan az órámat szugeráltam. Amikor több száz méter után sem mozdult a számláló, kezdtem kicsit mérges lenni, hogy ilyen nagy kihagyás miatt most tiszta gagyi lesz a mérés, és kíváncsi voltam ha újra jelet talál, összeköti-e a két pontot és átszámol, vagy bukom a közben megtett távolságot? Mivel továbbra sem volt változás, én meg nem akartam több távot elveszteni, megálltam és lepauzáltam az órát, gondoltam az jót tesz neki... Tévedtem. Onnantól már egyáltalán nem is kereste a GPS jelet, így bele kellett törődnöm, hogy egy Szigetkörrel kevesebb lesz dokumentálva... Na innentől kezdve még inkább visszavettem az eddig sem túl acélos tempóból és szépen hazakocogtam. Legalább a stopper része működött a kütyünek, így az eltelt idő legalább megvan, ha már a részidők és a pulzusadatok nincsenek. Jellemző, hogy a cuccok soha nem egy laza 4 kilis kocogás közben rohadnak le, hanem mindig akkor, amikor a legjobban fáj... Otthon kiderült, hogy teljesen kipurcant az óra és a lemért 16-ot sem tölti fel, sőt egy pillanatra megijedtem, hogy Patyi Andriséhoz hasonlóan az enyém is megadta magát és kuka... Szerencsére egy reset után azért magához tért, a többit meg igazából nem is bántam, akkor már érett bennem a gondolat, hogy másnap megfutom ugyanezt a távot mégegyszer és dupla méréssel feltöltöm a mai dátumra is, ezzel pótolva a kiesett edzést. Így lett a 30-as hétvégi tervből egy pillanat alatt maraton - ha már az úszás és a kondi megvalósítása sansztalan maradt, legalább az eredetileg tervezett hosszú futásokra rápakoltam egy kicsit. Tartottam is tőle, hogy másnap leszek-e olyan állapotban, hogy még egy félmaratont toljak, ezért inkább passzoltam a bulit, és egy közepesen lelkiismeretes nyújtás után inkább pihenésre adtam a fejem.

Igazából a technikától eltekintve roppant pozitív kis edzés volt ez. A múlt hetihez képest gyorsabb, hosszabb és még minden percét élveztem is, amikor néhány napja még iszonyatos kínszenvedésként éltem meg. Úgy látszik az elmúlt évek munkája nem volt hiába, és rövid kihagyástól nem megy el a kondi, csak ideig óráig, aztán pikk-pakk visszajön. Nagyon kíváncsi vagyok a holnap hogy fog esni, hiszen az utolsó sorozatterhelésem a Balaton Maraton volt 2 hónapja.

Még egy érdekes gondolat: általában lelkileg nehezebben viselem a körözést, mint az A-ból B-be jutást, most valahogy mégis sokkal megnyugtatóbb volt a Szigeten körözni. Úgy éreztem, mintha az Árpád-híd, Margit-híd táv összement volna, mintha csak egy atlétikapályán köröznék, kettőt pislogtam és újra körbeértem. Remélem holnap is így elszalad majd a két óra.