Teszteld te is
kedvenc sportcuccodat
majd írd meg róla a véleményed!
Teszt írásához először be kell jelentkezned!
Nike Lunarglide 2+
tofi 4290 napjaTermék: Nike - Lunarglide 2+
ÖsszefoglalásA Nike ezt a könnyű, univerzális modellt alapvetően aszfalton történő edzésekhez tervezte, de úgy találtam, könnyű terepen is megfelelő. Véleményem szerint ha a tömegét leszámítjuk akár versenyzésre is használható, igaz erre készített a Nike egy pehelykönnyű Lunart is. A legtöbbször aszfalton futok benne, nagyon rugalmas, és jó csillapítással rendelkezik.
Részletes tesztBEMUTATKOZÁS ÉS A CIPŐ BEMUTATÁSA
Illene magamról is pár sort írnom: - gyerekkorom óta sportolok, a hátam mögött van 11 év versenyszerű kajakozás, és 2 év triatlon, melyet máig is űzök. Régebben nem tulajdonítottam nagy figyelmet a futócipőimre, ehhez az is hozzátartozik, hogy az ember hogy áll anyagilag. Amikor kiskajakos voltam a jóöreg „TSZ dorgóban” futottam a kilométereket. Később a szüleim futócipőt vettek nekem iskolába járni, amit ha elhasználtam, akkor ment futócipőnek. Ma már változott a helyzet, szerencsére meg tudtam engedni magamnak, hogy végre, csak kifejezetten futásra megvegyek magamnak egy cipőt. Az első ilyenem egy Nike Pegasus volt. Nagyon elégedett voltam vele, sajnos utcai viseletre is használtam, ami nem tesz jót egy futásra gyártott cipőnek (eltaposás). Győrben a Spuri futóboltban nézelődve Földingné Nagy Judit mutatta nekem a Nike Lunarglide 2-es változatát. Kihívás volt számára az adottságom, 194 cm magas vagyok, és 90 kg, amihez nem passzol minden cipő, ráadásul az akkori futásom erősen sarokterhelt volt. Mivel aszfalton futok a leggyakrabban fontos volt számomra a megfelelő csillapítás is.
A cipő bemutatása - A Nike Lunarglide 2+ férfi verzióját teszteltem eddig kb. 1500 km-en át, heti 40-70km-t futok. Több körülmény között is próbáltam, mostanában 20km és afölötti távokon használom, korábban erdőben, és töltésen is futottam benne. Eleinte kicsit nehéznek éreztem a cipőt. Feltehetően a Pegazus után, valamint a másik kifejezetten versenyre fejlesztett Asics Hyperspeed 3 után. Kellett egy kis idő, míg betörtem, de mára már nagyon kényelmes, és kellemes futóélményt nyújt.
A cipő általános leírása - A cipőt alapvetően aszfalton történő edzésekhez tervezték, de úgy találtam, könnyű terepen (földes talaj) is megfelelő. Dynamic Support rendszer, amely úgy biztosít elegendő párnázottságot és tartást, hogy közben rugalmas és könnyű marad a cipő, mert nincs benne extra merevítés. Alapvetően a Dynamic Support és a Natural Motion Engineering rendszer jóvoltából a cipő képes az adott futó lábához és stílusához igazodni, hogy mindig a megfelelő csillapítást és tartást biztosítsa - a tapasztalataim ezt részben megerősítik. A modell nevében szereplő „+” jel Nike + távolságmérő chipel való kompatibilitásra utal.
A cipőre közelebbről ránézve - A kialakításához felhasznált anyagok is elég különlegesnek tűnnek, a Pegazus után. Első ránézésre nekem a gyöngyvászonhoz hasonlító Flywire anyag ragadta meg a tekintetemet, elég tartós anyagnak bizonyult. Sajnos 1000 km-nél több futásnál az anyag megrepedt/szakadt, ez elsősorban nem a cipő hibája. Az én lábfejem lapos, ezért nehéz tökéletes cipőt találni. Szerintem elismerésre méltó, hogy eddig ilyen jól bírta a kiképzést.
A talpról hasonlóakat tudok mondani, ez is újabb technológia, egy speciális hab, a LunarLite ütéscsillapító rendszer része, azaz a belső oldalon ahol támasztás kell, ott keményebb, ahol pedig a csillapítás a lényeg, ott puhább a hab.
ÉRTÉKELÉS
- Csillapítás: 5. Nem találtam problémát a csillapítással, pedig gyakran futok vele aszfalton
- Rugalmasság: 5. Nagyon jó rugalmas cipő
- Stabilitás: 4. nem volt gondom a stabilitásával sem. Bőségesen elengedő támasztással rendelkezik.
- Kényelem: 5. Először nehéznek éreztem a cipőt, még a „betörési” fázisban sem tört fel vagy csinált vízhólyagot (meg is lepődtem ezen).
- Tartósság: 5. 1000km-t simán kibírt, közel 1500km után repedt meg oldalt a Flywire anyag, ezt a repedést betudom a fura lábformámnak.
- Design: 5. Nagyon tetszik a dizájn és az anyagválasztás is. A szürke-neonzöld párosítást pedig szuper.
Nike - Lunarglide 2+ értékelése Teszt értékelése